A BH2001. 25. számom közzétett döntésében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a készfizető kezesség vállalásának ténye – marasztaló határozati rendelkezés nélkül – önmagában nem elegendő a végrehajtás elrendeléséhez. Az ennek alapján kiállított végrehajtási lap visszavonásának van helye. A történeti tényállás szerint az elsőfokú bíróság végzésében a kibocsátott végrehajtási lapot visszavonta azzal az indokkal, hogy az eljárás során a végrehajtási lap törvénysértően került kiállításra B. É. adóssal szemben. A végzés ellen a végrehajtást kérő jogutódja nyújtott be fellebbezést, amelyben a végzés megváltoztatását és a végrehajtási eljárás folytatásának elrendelését kérte. A végrehajtást kérő fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az „adóssal szemben a megyei bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján állított ki a bíróság 1992. július 30-án végrehajtási lapot”. Az adós a fellebbezésre nem tett észrevételt. A fellebbezés a bíróság nem találta alaposnak. A Vht. 211. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a bíróság a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állította ki, a végrehajtási lapot vissza kell vonni. Ugyanilyen rendelkezést tartalmazott a végrehajtási lap kiállításának idején hatályos Vhtvr. 21. §-ának (1) bekezdése is. Az iratokhoz csatolt végrehajtási lap szerint a végrehajtás elrendelésének alapjául a Takarékszövetkezet kérelmére az adóssal szemben a megyei bíróság által kibocsátott és 1992. május 5. napján jogerőre emelkedett fizetési meghagyás szolgált. A végrehajtást kérő az adóssal szemben a végrehajtási lap kiállításának és kibocsátásának jogszerűségét azzal indokolta, hogy „B. É. az 1990. december 4-én kelt kölcsönszerződésben egyetemleges készfizető kezességet vállalt az adós vonatkozásában”. A készfizető kezesség vállalásának ténye önmagában nem elegendő a végrehajtás elrendeléséhez. A fizetési meghagyás pedig – a rendelkezésre álló iratok szerint – nem tartalmaz igényérvényesítést az egyetemleges kötelezettséget vállaló adóssal szemben. A végrehajtás alapjául szolgáló okirat hiányában ezért nem volt jogszerű a végrehajtás elrendelése B. É.-vel szemben; így az elsőfokú bíróság helytállóan döntött a már kibocsátott végrehajtási lap visszavonásáról. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését – az 1952. évi III. törvény 259. §-ára figyelemmel alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése szerint – helybenhagyta.