Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


A végrehajtási költségek indoka a végrehajtás különböző szakaszaihoz kapcsolódva; fogalmi alapvetések

Elsőként azt indokolt kiemelni és tisztázni, hogy a végrehajtási költségek nem önmagukért vannak, még csak nem is azért, hogy a végrehajtók extraprofitot termeljenek. E körben indokolt röviden visszautalni a bírósági végrehajtás fogalmára, mely szerint az olyan nemperes eljárás, amelynek során a bíróság, illetve a végrehajtásra felhatalmazott szerv kényszerítő erővel juttatja érvényre, valamely kötelezettség teljesítését vagy biztosítását. Mind a Vht. indokolása, mind az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozata tartalmazza, hogy a társadalomnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a jogsértés helyreállítása intézményesen biztosított legyen és ehhez szükséges állami kényszert is biztosítani. És ennek a társadalom szempontjából kívánatos állami kényszernek, amelynek bevetését az önkéntes teljesítés elmaradása esetére írja elő a jogalkotó, vannak szükségképpen költségei. Ezen költségek előírása és ezáltal a felekre való telepítése (főszabály szerint a végrehajtást kérőre előlegezés, az adósra viselés formájában) tehát nemhogy nem ördögtől való, hanem kötelezően előírt, a társadalom szempontjából üdvös állami feladat elérésének költsége.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave