Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Jogalkalmazási nehézségek

A bíróságok gyakran sérelmezik, hogy az ingatlanon fennálló jelzálogjogok alapján indult, munkaigényes és szigorú határidőkhöz kötött bekapcsolódási eljárások jelentős megterhelést jelentenek a bíróságoknak, holott ezek több, mint egy harmada nem jut a ténylegesen végrehajtási szakaszba. Ezzel együtt nem elhanyagolható e nemperes eljárások, illetve perek jelentős és felesleges költségvonzata sem. Ennek oka abban rejlik, hogy a Vht. 139. § (1) bekezdése alapján, a végrehajtási költségek előlegezését követően (hacsak a végrehajtást kérő az ingatlan foglalást kifejezetten nem zárta ki) a végrehajtó 3 munkanapon belül intézkedik az adós ingatlanának lefoglalása iránt. A végrehajtási jog bejegyzését követően, a Vht. 140. § (6) bekezdése alapján végrehajtó a becsérték közlésével egyidejűleg tájékoztatja a zálogjogosultat arról, hogy a zálogjogból fakadó igényét – ha az alapügyben nem végrehajtást kérő – végrehajtási eljárás során érvényesítheti, és az erre vonatkozó kérelmét az értesítés kézhezvételét követő 15 munkanapon belül kell bejelentenie a végrehajtónál. Ezzel az értesítéssel a zálogjogosult kényszerpályára kerül: ha nem akarja kielégítésének fedezetét veszélyeztetni, kénytelen bekapcsolódni a végrehajtási eljárásba. Ha azonban az adós az (alap)végrehajtási eljárásban tartozását önként rendezi vagy egyéb vagyontárgyaira vezetett végrehajtás útján megtérül, az alapeljárás befejeződik, így a zálogjogosult szubszidiárius végrehajtási eljárása is „elenyészik”. Ha az adós már a bekapcsolódást engedélyező bírósági határozat meghozatala előtt törleszti tartozását az (alap)végrehajtási eljárásban, úgy a felperes keresetétől elállhat, és így csupán a mérsékelt illeték összegét és az ügyvédi munkadíjat „bukja el”, vagy kereseti kérelmét a bíróságnak ítéletben kell elutasítania. Ebben az esetben nincs mód a Vht. 114/A. § (12) bekezdésének alkalmazására,433 így ezeket a költségeket a zálogjogosult csak egy másik perben (nemperes eljárásban) érvényesítheti.434

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave