Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


Jogi lehetetlenülés

Jogi lehetetlenülés áll elő, amikor a szolgáltatásnak – a szolgáltatás teljesítésének – utólag jogi akadálya keletkezik. A korábbi magánjogi irodalom ebben a körben említette, ha a szolgáltatás tárgyára nézve utóbb exporttilalom áll be. Egy eseti döntésében a Kúria kimondta, hogy jogi lehetetlenülés áll be, ha a korábban megkötött, egyébként érvényes adásvételi szerződés aláírása és a földhivatalhoz való benyújtása közötti időben a vevő elveszti szerzőképességét, ennek következtében a tulajdonjog már nem jegyezhető be, mert tulajdonszerzésére a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt kell alkalmazni (BH2000. 396.). Nyilvánvaló, hogy a jogi lehetetlenülés ilyen helyzetben szerződésszegésként csak közvetve értelmezhető: általában egyik félnek sem felróható a jogszabályi környezet megváltozása (általában egyik szerződő alany sem tehető felelőssé a jogszabályváltozásért).572 Ha azonban a jogszabályváltozás az egyik felet késedelemben éri, már lehet jelentősége a felelősség megállapításának és a 6:180. § (2) bekezdésben rögzített következmények alkalmazása előtt is tér nyílik: a vétlen fél szabadul a kötelemből, a felelősséggel terhelt szerződő fél pedig a kontraktuális kárfelelősség szabályai szerint köteles az okozott kárt megtéríteni.

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave