Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


A szerződő felek szándéka és a szerződési érdek

Még színesebb és nehezebben megítélhető a helyzet akkor, ha a jogviszony értékelése során az érdekre is figyelemmel kell lennünk. Ahogyan a magyar nyelv tanulása sem a mondatokkal kezdődik (hanem a hangokkal és a szógyökökkel), úgy kell figyelmünket az írott szabályok és a szerződési rendelkezések alkalmazása során esetenként a szerződési érdekre irányítanunk. A hasonlatot abban az értelemben véve, hogy a szerződés alanyainak érdekei kerülnek átültetésre a jogviszonyban szerződési rendelkezésekként, szolgáltatási, teljesítési parancsokként és szerződésszegési tilalomként. Igaz, hogy e figyelem alkalmanként ellankad, mert a rutinszerű alkalmazás nem követeli meg az alkotóelemek (hangok és gyökök – szerződési érdek, akarat) vizsgálatát, jelenlétük kimutatását, elsősorban azért, mert ott áll előttünk a végeredmény (a kész mondat – a kész szerződés). Az alapelemekről való tudomás azonban nagyon sokszor meghálálja az odafigyelést. Könyvünkben pl. az érdekmúlás miatti elállás ismertetése során kitérünk a késedelem miatti elállási (felmondási) okok rejtett, de kimutatható érdekmúlásgyökeire. Nem véletlenül rögzítette Grosschmid több mint száz éve az ún. érdekirányadás fogalmát, melyet a kötelem tárgyi kiterjedésének tárgyalásakor mintegy terelő vezérszóként használt. „Értve itt is […] az érdeket nem mint jogrendező, hanem mint jogalkalmazó szempontot […] Igaz, hogy emez annak mintegy csak kinyulványa. T.i. a jogtétel az ő külalkatában (kimerevítettségében) a maga sugalló okát nem mindig fedi egészen. Van ami nem fér bele a bárkába. A törvénylátás feladata a törvényakarat ily kintmaradt elemeivel a törvény merevségét értelmezőleg meghajlítani. Ugyanazon alapra leszállni amelyre maga a törvény is építve van. Pontosabban: a merev külalkat mögött a belalkat hajlékonyságát észrevenni és érvényre juttatni. Az érdekszempont bevezetése nem kikezdése ekként a törvénynek kívülről, hanem: a törvény saját belülről jövő, csakhogy halkabb önszavának meghallása a lármásabb tételek mögül.”94

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave