Leszkoven László

Szerződésszegés a polgári jogban

2., átdolgozott kiadás


Követelés érdekmúlás ellenére

A Ptk. 6:140. § (1) bekezdése és a 6:154. § (1)–(2) bekezdése lehetőséget ad a jogosultnak az elállásra, de nem teszi egyúttal kötelezettségévé is. A fix ügylet többnyire csak feljogosítja a hitelezőt, hogy a szolgáltatást elkésettnek (lehetetlenültnek) tekintse, anélkül, hogy az adóst az időntúli véghezvitel alól feloldaná.194 Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatás felismerhető rendeltetéséből fakadó időbeli kötöttség („csak ezt” és „pontosan akkor, semmiképpen nem máskor”) ellenére a jogosult dönthet úgy, hogy az egyébként menthetetlenül elkésett szolgáltatás teljesítésére tart igényt. Ennek lehetnek kézenfekvő esetei pl. amikor a megrendelt szolgáltatás – ha kissé módosított formában is – de később is felhasználható (pl. születésnapi torta „Sára 10 éves felirat” helyett „Piroska 5 éves” felirattal egy hónap múlva is szolgáltatható).195 Ebben az esetben ad a) a módosított tartalom csak csekély lehet, ami még nem érinti a szolgáltatás azonosságát, de nézetünk szerint ezt meg kell engedni, ad b) ha azonban komolyabb módosítás lenne szükséges, azt a kötelezett nem köteles teljesíteni (pl. 200 km-rel távolabbi úti cél, nem darabáru hanem tartálykocsit igénylő termék szállítása stb.).

Szerződésszegés a polgári jogban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.

A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szerzodesszeges-a-polgari-jogban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave