Nagy Adrienn, Wopera Zsuzsa (szerk.)

Polgári eljárásjog I.

2., átdolgozott kiadás


Előkészítő iratok

A perfelvételi szakban előterjeszthető iratokat perfelvételi iratnak nevezzük. A válasziratról és a viszontválaszról az egyik lehetséges perfelvételi útvonal kapcsán korábban már írtunk. Az időben ezt követő iratokat a törvény egységesen előkészítő iratnak nevezi, tartalmukat pedig a bíróság felhívásának megfelelően kell kialakítani. Fontos kiemelni, hogy a felek a perfelvétel során perfelvételi iratokat csak a bíróság felhívása alapján terjeszthetnek elő. Több, különböző típusú perfelvételi iratot külön beadványban kell előterjeszteni. A bírói felhívás nélkül előterjesztett perfelvételi irat hatálytalan. E szigorú szabályozás célja az, hogy a felek ne áraszthassák el a bíróságot és az ellenfelet tetszőleges számú irattal, ráadásul a kedvük szerinti időpontban. A hatálytalanság kapcsán fontos megjegyezni azt, hogy a bíróságnak nincs joga az irat átvételét megtagadni e szabály alapján, azt az ügy aktájához kell csatolnia. Ez többek között azért is szükséges, hogy a jogkövetkezmény alkalmazásának helyessége ellenőrizhető legyen.

Polgári eljárásjog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 825 5

Új polgári perrendtartási kódex lépett hatályba 2018. január 1-jén, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, ami hatvanöt év elteltével fogja felváltani az 1952. évi III. törvényt. Az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek elsajátítása, az összefüggések megismerése és megértése, nemcsak a jogalkalmazókat állította kihívás elé, hanem azokat is, akik a polgári eljárásjog tananyagából kívánnak felkészülni. Jelen tankönyv elsősorban számukra készült: a polgári eljárásjog tantárgyból vizsgára készülő hallgatóknak, de haszonnal forgathatják a kötetet a szakvizsgára készülő jogászok is. A kötet a tananyagírás szempontjait szem előtt tartva magyarázza és elemzi az egyes jogintézményeket, a Pp. által bevezetett újdonságokat, mellyel az olvasók perjogi ismereteinek megalapozására törekszik. A kötet a Pp. „Határozatok” című Ötödik Részével zárul, amelyet jövő tavasszal követni fog a Pp. fennmaradó szabályanyagát feldolgozó második rész. A kötet szerzői és szerkesztői hat egyetem állam-és jogtudományi karának oktatói, és valamennyien olyan szakemberek, akik az új kódex koncepciójának kialakításától kezdve részt vettek a törvény kodifikációjában, így ismerik egy-egy jogintézmény, eljárási szak vagy törvényi rendelkezés „keletkezéstörténetét”, így hitelesen tudják magyarázni és közvetíteni az elsajátítandó tananyagot.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-wopera-polgari-eljarasjog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave