A véres és kimerítő napóleoni háborúk után sikerült viszonylagos békét biztosítani egy évszázadon keresztül. A napóleoni korszakot lezáró bécsi kongresszus (1814/1815) és az 1815-ben megkötött Szent Szövetség a nagyhatalmi, birodalmi érdekek kiegyensúlyozását, de egyben e kontinensen számos feudális jellegű politikai államalakulatának konzerválását is jelentette. A kapitalizmus feltartóztathatatlanul tört előre Európában és a világban, de a Nyugat-Európán és Észak-Amerikán kívüli régiókban a politikai és államberendezkedési rendszerek még sokban a múlthoz kötődtek. Anglia ismét megerősödve került ki mind a harcokból, mind a békékből. Ugyanakkor sok versenytársának politikai, társadalmi berendezkedése, intézményrendszere még nagymértékben a múltat hordozta, nehezítve ott az új gazdasági rend felemelkedését. Nem így az immár független Egyesült Államokban, a 20. század jövendő nagy nyertesénél. A béke „kitörése” azonban nem törölte el a háborúk okozta hatalmas államadósságokat. A 2. ábrán láthatjuk, hogy a napóleoni háborúk után milyen nagy volt az Egyesült Királyság államadóssága, 1828-ban a GDP 180%-a körül mozgott. A békésebb viszonyoknak köszönhetően a 19. század során folyamatosan csökkent az államadósság, bár a törlesztés egészen az 1880-as évekig jelentősen megterhelte a költségvetést, ahogy azt az 1. ábrán láthattuk. Az I. világháború előtt már mind az államadósság, mind a költségvetés adósságszolgálati terhei minimálisra csökkentek. Ez hozzájárult a költségvetési kiadások GDP-hez viszonyított súlyának csökkenéséhez, és a kiadás szerkezetének átalakulásához.