A redisztribúció szélesebb értelemben az államháztartás egésze által, makrogazdasági síkon megvalósított jövedelemelosztás. Ebben a megközelítésben az államháztartás bevételek formájában elvonja a gazdasági szereplők által realizált elsődleges jövedelem egy részét (centralizáció) és kiadásai révén meghatározott célokra visszajuttatja azt (újraelosztja). E makroszintű redisztribúció mellett annak egy szűkebb értelmére is utalni kell, amely a piaci mechanizmus működéséből, differenciáló hatásából fakadó jövedelmi különbségek mérséklésére irányuló államháztartási beavatkozást jelenti. Ebben a vonatkozásban megkülönböztethetők ezen újraelosztás különböző dimenziói, amelyek intézményi alapjait a különböző jóléti (oktatás, egészségügy), szociálpolitikai és kötelező társadalombiztosítási rendszerek fenntartása és működtetése biztosítják. Ilyen tipikus dimenziónak tekinthető az adott generációkon belüli, vertikális jövedelem-újraelosztás, amikor különböző ismérvek (jövedelmi, demográfiai, lakóhelyi, foglalkozási csoport stb.) alapján történik az elvont jövedelmek (jellemzően adók) újraelosztása. A másik tipikus dimenzió a különböző generációk közötti és/vagy az életcikluson belüli jövedelemújraelosztás, vagy más megközelítéssel a fogyasztás kisímítása. Ez jellemzően a kötelező társadalombiztosítási rendszerek keretei között valósul meg. Később látni fogjuk, hogy a különböző államháztartási alrendszerek működési hiányainak vagy az ott megvalósított beruházások hitelfinanszírozása maga is a generációk közötti jövedelemelosztás egy lehetséges mechanizmusa. E szűkebb értelemben vett redisztribúció megvalósítása jellemzően intézményesített. E funkció intézményrendszerét (nagy) ellátórendszereknek nevezzük. Az államháztartás működését nagymértékben meghatározza, hogy ezen funkciók és intézmények finanszírozása milyen állami pénzalapokból és külső forrásokból történik.