Papp Ilona (szerk.)

Szolgáltatási menedzsment


A modern gazdaságok piacstruktúrái

A modern, fejlett piacgazdaságok jellemzője, hogy piacaikon a nagyszámú szereplő esetén éppúgy a verseny tökéletlensége, mint a monopol- vagy oligopolpiacokon az uralmi helyzet tökéletlensége érvényesül, hat. A sikeres gazdálkodás, üzletpolitika kialakításának érdekében a szolgáltató vállalkozásoknak is egyik első lépésként el kell helyezni saját piacukat az általános piactípusok között. Egy konkrét hazai piacelemzés során a piactípusokat a 3.1. sz. táblázatban bemutatottak szerint foglalhatók össze.16 A táblázatban közölt piaci ismérvekből is érzékelhető: a piacelemzés, tipizálás alapja végső soron az adott piac szereplőinek száma, illetve azok piaci részesedése. A piackategorizálás általában a kínálati oldal vizsgálatával történik. Meg kell azonban jegyezni, hogy elvileg a keresleti oldal vizsgálata során is felfedezhetők ugyanezen piactípusok. A nem fogyasztói piacon ugyanis az is előfordulhat, hogy a piacon egyetlen vevő van jelen, s így tiszta „monopolpiacról”, azaz monopszóniumról beszélhetünk. A táblázatból is látható, kvázimonopóliumról akkor van szó, ha a vizsgált piacon lévő szereplők egyikének részesedése megközelíti a 100%-ot. Az idézett piacszerkezeti vizsgálat során a domináns termelő piactípusát az adott piaci szereplő 50% feletti részesedési határánál húzták meg. Tökéletes verseny kategóriába azt a piacot sorolták, amikor egyetlen szereplő részesedése sem éri el a 15%-ot. Ha a legnagyobb piaci szereplő részesedése ezt az arányt meghaladja, de nem éri el a domináns pozíciót, s több hasonló részesedéssel bíró piaci szereplő is van, akkor nagy valószínűséggel oligopóliummal állunk szemben.

Szolgáltatási menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

Hivatkozás: https://mersz.hu/papp-szolgaltatasi-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave