Vörös József

Termelés- és szolgáltatásmenedzsment

Átdolgozott kiadás


Innováció

A 3M ikon jól beivódott a magyar emberek emlékezetébe, hiszen termékei régóta a hazai piac aktív szereplői. Az ikon különösen ismert volt, amikor az adathordozók apró négyzet alakú kis merevlemez egységek voltak, hiszen a cég piaci részesedése meghatározó volt, és a 3M jel uralta a termék külső megjelenését. A 3M a Minnesota Mining and Manufacturing Company cég három első szavának kezdőbetűiből jött létre, és ma is közel 90 ezer embert alkalmaz, éves forgalma felülmúlja a 30 milliárd US dollárt, a piacon levő termékeinek száma pedig meghaladja az 55 ezret. Az 1902-ben alapított vállalat a háztartási cikkektől kezdve az autóápolási cikkekig bezárva sok mindent termel, és hogy még száz év múltával is sikeres vállalkozás, annak talán egyik fontos forrása az a szabály, hogy a profit 30%-ának az utóbbi négy évben bevezetett új termékek forgalmából kell erednie.

Termelés- és szolgáltatásmenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 216 2

A termelési stratégia és az ellátási lánc napi működésének optimalizálása alapvetően befolyásolja a vállalat nyereségességét. Mindkettő olyan feladatot jelent, mely a régióban a legtöbb helyen gyerekcipőben jár. A könyv abban segíti a mai termelésirányításért felelős generációt, hogy versenyelőnnyel járó tudást szerezzen.

Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

Egy termelő vagy szolgáltató rendszer sikeres működéséhez nélkülözhetetlen a termékelőállítás és szolgáltatásnyújtás rendszerének ismerete. Olyan magyar nyelvű szakkönyv, amely átfogóan, a terület ismeretéhez nélkülözhetetlen kvantitatív alapokkal is tárgyalná a témakört, ez idáig nem állt az olvasók rendelkezésére. Vörös József könyve most e hiányt pótolja.

Dr. Koltai Tamás egyetemi tanár, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Jelen kiadás a 2010-ben megjelent mű átdolgozása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/voros-termeles-es-szolgaltatasmenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave