Vörös József

Termelés- és szolgáltatásmenedzsment

Átdolgozott kiadás


Az X-diagram

Egy folyamatról akkor mondjuk, hogy irányított állapotban van (vagy kontroll alatt áll), ha a folyamat által előállított terméket vagy szolgáltatást meghatározó paramétereknek az idő folyamán nem változik meg az eloszlása. Mintavétellel tulajdonképpen azt akarjuk ellenőrizni, hogy a folyamat állapotában változás következett-e be, vagy sem. Gondot okoz, hogy ennek tényét előre nem tudjuk. A fentebb definiált s, a vett minta szórása, akkor jelenti σ jó megközelítését, ha a várható értékben nem következett be változás. A σ becslésére ezért egy másik módszer ajánlatos, mely nem a minta szórásából, az s-ből indul ki, hanem a mintaelemek távolságát használja. Számítási módjából következően a mintaelemek távolsága abban az esetben is stabil marad, ha az átlagban változás következett be, feltéve, hogy a folyamat szórása stabil marad. Az alapsokaság szórása, és az abból vett, adott számú minta elemeinek távolsága között egy összefüggés létezik, mely áthidalja problémánkat. Ez az összefüggés az alábbi:

Termelés- és szolgáltatásmenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 216 2

A termelési stratégia és az ellátási lánc napi működésének optimalizálása alapvetően befolyásolja a vállalat nyereségességét. Mindkettő olyan feladatot jelent, mely a régióban a legtöbb helyen gyerekcipőben jár. A könyv abban segíti a mai termelésirányításért felelős generációt, hogy versenyelőnnyel járó tudást szerezzen.

Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

Egy termelő vagy szolgáltató rendszer sikeres működéséhez nélkülözhetetlen a termékelőállítás és szolgáltatásnyújtás rendszerének ismerete. Olyan magyar nyelvű szakkönyv, amely átfogóan, a terület ismeretéhez nélkülözhetetlen kvantitatív alapokkal is tárgyalná a témakört, ez idáig nem állt az olvasók rendelkezésére. Vörös József könyve most e hiányt pótolja.

Dr. Koltai Tamás egyetemi tanár, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Jelen kiadás a 2010-ben megjelent mű átdolgozása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/voros-termeles-es-szolgaltatasmenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave