Hofmeister-Tóth Ágnes, Mitev Ariel Zoltán

Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika


Jegyzetek elkészítése

Kéziratból prezentációt tartani meglehetősen mesterkélt hatású, s kevésbé hiteles, mint anélkül beszélni. Óriási hibát követ el az az előadó is, aki előre megírja és betanulja mondandóját, ugyanis ha szóról szóra emlékezetünkbe véssük beszédünket, valószínűleg mindent el fogunk felejteni, amint a hallgatóság elé lépünk. Ha netán mégsem felejtenénk el, akkor is valószínűleg gépiesen fogjuk elmondani, mivel nem az érzéseink diktálják, hanem az emlékezőtehetségünk. Magánbeszélgetéseink során, amikor eszünkbe jut valami, amit el szeretnénk mondani, nem állítjuk össze előre a mondatokat, hanem egyszerűen elmondjuk, amit akarunk (Carnegie 1993). Mark Twain a következőket mondta erről: „A megírt dolgok nem élőbeszédre valók. Ami egyszer papírra vettetett, az merev, rugalmatlan és makacsul ellenáll a hangnak, a szájnak, és kézzel-lábbal tiltakozik az élvezetes előadás ellen. A leírt dolgokat fel kell hasogatni, össze kell aprítani, lelket kell lehelni beléjük és a hétköznapi beszéd egyszerű ruhájába kell öltöztetni őket. Máskülönben csak untatjuk a hallgatóságot, dehogy szórakoztatjuk!”

Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 719 7

Volt egy időszak, amikor egyetlen, a tengeren Ázsia felé hajózó római sem halasztotta el, hogy megálljon Rodoszon, és meghallgassa az ékesszólás mestereit. Kikötöttek, hogy megmártózzanak a fodrozódó szóhabokban, s magukkal vigyenek valami megfoghatatlant.

A jó kommunikáció képessége olyasmi, amivel mindenki szívesen felszerelné saját hajóját. E sajátságos hajtóerővel könnyedén elnavigálhatunk az élet háborgó tengerén, az üzlet olykor zavaros vizein, valamint könnyen ráakadhatunk azokra a csendes és nyugodt öblökre, ahol újból feltöltődhetünk.

A könyv szemléletes példákon és gyakorlatokon keresztül mutatja be az üzleti kommunikáció különféle területeit, a nem verbális, a szóbeli, az írásbeli kommunikációt, valamint a meggyőzés alapelveit. A tárgyalástechnikai részben plasztikusan taglaljuk annak pszichológiai és elméleti hátterét, a disztributív és integratív technikákat, a harmadik fél bevonását, valamint a különféle kultúrák tárgyalási stílusait.

A könyv egy kikötő, ahol feltölthetjük rakománnyal a hajót, vagy megfoltozhatjuk a vásznat. Talán ránk kacsint a Rodoszi Kolosszus…

Ezt a könyvet ajánljuk minden bachelor és master hallgatónak, tréningek résztvevőinek és minden kedves érdeklődőnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hofmeister-toth-mitev-uzleti-kommunikacio-es-targyalastechnika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave