Allen Judy

A rendezvényszervezés nagykönyve

Események szervezése és menedzselése – kezdőknek és haladóknak


A nap és a napszak

Eseménycéljaink elérésében komoly szerepet játszhat az, hogy a hét melyik napján, valamint a nap melyik időszakában tartjuk rendezvényünket. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy honnan jönnek a résztvevők. Jobban járhatunk, ha korán reggel kezdünk, és könnyű frissítőket szolgálunk fel, mint ha későbbre tesszük az eseményt, mivel így nem kockáztatjuk meg azt, hogy a meghívottak a csúcsforgalom miatt egy dugóban ragadnak, vagy elragadja őket a munka, ha korán bemennek, hogy a kongresszus előtt még elintézzenek ezt-azt. Ha pénteken, nap közben akarjuk tartani a rendezvényünket, akkor a vendégeink a délután közepére már azon fognak gondolkodni, hogyan tudnák megelőzni a hétvégi csúcsforgalmat, vagy hogy milyen gyorsan tudnak elszabadulni, hogy a saját terveikkel foglalkozhassanak. Nem fognak ott maradni és beszélgetni az aznap történetekről.

A rendezvényszervezés nagykönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 760 9

A rendezvényszervezésben nincsenek főpróbák. A kezdeti tervezéstől az operatív munkáig rendezvényünk minden egyes eleme cégünk arculatát tükrözi. Akár termékbemutatót, akár konferenciát, kongresszust, inszentív programot vagy jótékonysági gálát tartunk, mindig észben kell tartanunk, hogy a részletekben rejlik a rendezvényszervezés varázsa és veszélye is.

A rendezvényszervezés nagykönyve kezünkbe adja azokat az eszközöket, amikre szükség lehet egy rendezvény stílusos megvalósításához, valamint a meglepetések és váratlan kiadások elkerüléséhez. A gyakorlatban is hasznosítható mű egyaránt szól rendezvényszervezőknek, PR- és kommunikációs cégeknek és ügyfeleiknek, marketing és vállalati kommunikációs szakértőknek, jótékonysági és nonprofit szervezeteknek, vendéglátó- és szórakoztató ipari szakembereknek. A mű magyar adaptációjának létrehozásában Görög Ibolya működött közre szakértőként, s gondoskodott arról is, hogy három különböző hazai program megvalósítása is elérhető legyen a Függelékben.

Judy Allen a rendezvény- és életmódszervezés egyik legnevesebb szakértője a világon. Az egyedi események megszervezésében szerzett átfogó tapasztalatát és az összes érzékre ható elemeket felhasználó tervezési alapelveit felhasználva a világ minden táján dolgozott már vállalatvezetőkkel, elnökökkel, Oscar-díjasokkal.

Hivatkozás: https://mersz.hu/allen-a-rendezvenyszervezes-nagykonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave