A szerző egyértelműen elutasítja azt a nézetet, hogy a depresszió adaptáció lenne. Számos érvet sorakoztat fel amellett, hogy a klinikai depresszió nem lehet adaptív. Nettle (2004) és természetesen sok más szakember véleménye szerint a depresszió evolucionista elemzését más oldalról kell megközelíteni. Az elképzelés kiindulópontja, hogy az affektív rendszer olyan adaptációnak tekinthető, mely segíti a személyeket az interperszonális kapcsolatrendszerekben való eligazodásban, valamint a komplex társas kapcsolatok fenntartásában. Méghozzá olyan viselkedési mintákon keresztül, melyek minimalizálják a teljes rátermettséget csökkentő körülmények hatásait, illetve segítségükkel képesek vagyunk a javunkra fordítani bizonyos szituatív tényezőket. Univerzális jelenségről van szó, vagyis minden ember rendelkezik affektív rendszerrel, azonban abban nagy egyéni különbségek találhatóak, hogy hogyan reagál az egyes behatásokra ez a rendszer. A neuroticizmus esetén például a negatív affektusokhoz kapcsolódó bizonytalanság figyelhető meg (Watson és Clark, 1984), és ennek köszönhetően a magas neuroticizmus rosszabb egészségi állapottal és kapcsolati problémákkal jár együtt (Neeleman, Sytema és Wadsworth, 2002). Ugyanakkor a neuroticizmus magas szintje számos reproduktív előnnyel is jár: például jól előre jelzi az egyetemi sikerességet, amennyiben a személyek képesek a neuroticizmusuk negatív aspektusaival megküzdeni (McKenzie, Taghavi-Khonsary és Tindell, 2000).