Érdemes itt tárgyalni azt a jelenséget, hogy a szkizofrénia eloszlása világszerte egyenletes, közel azonos. Az egyenlő eloszlást ugyanis gyakran érvként említik azzal kapcsolatban, hogy az emberiséggel egyidős betegségről van szó. Elsősorban a híres WHO-vizsgálatra (Sartorius és mtsai, 1986; Jablensky és mtsai, 1992) szoktak hivatkozni, amelynek konklúziói között szerepel az egyenlő, egyenletes eloszlás. Azonban az újabb eredmények ezt is megkérdőjelezik, és így a környezeti tényezők szerepének fontosságára is felhívják a figyelmet (pl. McGrath és mtsai, 2004; Messias, Chen és Eaton, 2007, bár már korábban is írtak le jelentős különbségeket pl. az amerikai amish és hutterita közösségek vagy Tajvan őslakói között: Torrey, 1987). Evolúciós kontextusban különösen érdekes az ausztráliai őslakók helyzete, akik között szintén leírták a szkizofrénia jelenlétét (Mowry, Lennon és de Felice, 1994). Mivel az ausztráliai őslakók az emberiség többi részétől feltehetően 45–50 000 évvel ezelőtt leváltak, elképzelhető, hogy a szkizofrénia legalább ennyi ideje jelen van az emberiség történetében. Ugyanakkor a környezeti tényezők szerepét itt sem zárhatjuk ki, hiszen a legtöbb ma létező, „ősi jellegű” társadalom csupán komoly zavaró tényezők mellett vizsgálható. Ha csak az ausztrál őslakókat vesszük, az elmúlt kétszáz évben nyomasztó súlyú környezeti tényezőkkel kell számolnunk (lásd Ausztrália „felfedezése”, gyarmatosítása). Melyek etiológiai jelentőségét alátámasztják az igen rossz egészségügyi és bűnügyi statisztikák is (magas alkoholizmusráta, szipuzás, magas kriminalitás; Holland, 1992; R. Brown, 2001; Sheldon, 2001).