Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)

Gének, gondolkodás, személyiség


Genetika vs epigenetika

A magzati fejlődés feszes menetrendjét, napra lebontható időrendiségét a fejlődési folyamatokat irányító genetikai program biztosítja. A fejlődéssel specifikus kapcsolatban álló gének az evolúció során a fajok közt jórészt megőrződtek. A konzervatív hierarchikus génhálózat csúcsán a homeobox gének állnak, amelyek azokat a fehérjéket kódolják, amelyek hatással vannak a fejlődésben, differenciálódásban, homeostasisban szerepet játszó gének kifejeződésére. A mintát a két szülő ivarsejtjének génállománya adja. A zigóta génállománya hiánytalanul átadódik az utódsejtekbe, s így az emberi szervezet valamennyi sejtjében ugyanaz a huszonhárom-huszonötezernyi gén van jelen. Mégis a különböző szervek specifikus sejtjeinek eltérőek lesznek a jellegzetességei. Ehhez arra van szükség, hogy az egyes szövetféleségekben különböző géncsoportok legyenek aktívak a sejtspecifikus működés biztosításához. Vannak olyan gének (housekeeping genes), amelyeknek minden sejtben működniük kell – ilyenek a metabolizmussal, növekedéssel, sejtosztódással kapcsolatos gének. Emellett azonban vannak szövetspecifikus gének, amelyek csak a specifikus funkciójú szövetekben aktívak – „izomgének” csak izomsejtekben, „ideggének” idegsejtekben stb. A mintegy százféle sejttípus mindegyikében a géneknek csak egy bizonyos része aktív, a többiek működésére nincs szükség, „le vannak csendesítve”. Olyan kérdésekre azonban, hogy milyen módon bontakozik ki a genetikai program, hogy mi indítja el az egyes sejtcsoportok menetrend szerinti intenzív növekedését, majd egy idő után leállítását és egyben más sejtcsoportok serkentését, sokáig csak feltételezésekkel lehetett válaszolni. Aligha lehet másképp, mint hogy a fejlődő magzatban a sejtek differenciálódását, a szervek kialakulását a gének szabályozott be- és kikapcsolódása vezérli.

Gének, gondolkodás, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak?

Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában?

Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök?

Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bereczkei-hoffmann-genek-gondolkodas-szemelyiseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave