Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)

Gének, gondolkodás, személyiség


A kölcsönös kommunikáció minőségi fejlődési zavara

A legfontosabb jellegzetesség ezen a területen a nyelvi kommunikáció zavara, esetenként teljes hiánya; a nyelvfejlődés megkésett volta pedig diagnosztikus jelentőségű – noha a spektrum jelentős szegmensében ép nyelvi képességekkel találkozunk, korlátozott kommunikatív funkció mellett. Számos megfigyelés utal arra, hogy a későbbi nyelvi zavar – az esetek egy részében – már a preverbális kommunikációban megmutatkozik (hiányzik vagy szegényesebb a gagyogás, a protodeklaratív mutatás). Az autizmus sajátossága, hogy a beszélt nyelv fogyatékosságait a személy látszólag nem igyekszik kompenzálni alternatív kommunikációs stratégiák (pl. fokozott gesztushasználat) révén, ahogyan az más, szintén nyelvi zavarral járó szindrómák esetében gyakran megfigyelhető. Ugyanakkor az autizmussal élő személyek egy része formailag, grammatikai szempontból tökéletesen elsajátítja a nyelvet; a zavarok esetükben részben prozódiai, részben szemantikai (mentális terminusok, a társas világra vonatkozó terminusok használatának nehézségei stb.), legmarkánsabban azonban pragmatikai téren jelentkeznek (nem szó szerinti jelentés kikövetkeztetése, társalgási szabályok alkalmazása stb.). Sajátos, gyakori megnyilvánulása az autizmusnak a nyelvhasználat repetitív jellege; míg a súlyosabban sérült személyek nyelvi teljesítménye teljes egészében kimerülhet mások szavainak, mondatainak kevéssé funkcionális ismételgetésében (echolália), az ép intellektusú és formailag tökéletes nyelvhasználatot mutató személyekre is jellemzőek a mereven rögzített mintázatok, gyakran visszatérő, erősen preferált fordulatok. Az autizmus minden esetében sérült a metakommunikatív eszközök (érzelemkifejező mimika, gesztusok stb.) megfelelő használata.

Gének, gondolkodás, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak?

Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában?

Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök?

Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bereczkei-hoffmann-genek-gondolkodas-szemelyiseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave