Megnyilatkozás végén a réshangok zöngésségi neutralizációt mutattak nem minimálpárokban, azonban ez a zönge szerinti semlegesedés megszűnni látszik minimálpárokban, mivel a zöngearány szignifikánsan különbözött bennük. A zárhangok esetében mindkét csoportban megmaradt a markáns zöngekülönbség. Látjuk tehát, hogy a zárhangok és a réshangok viselkedése eltér, és a réshangok hajlamosabbak zöngétlenedni. Ez aerodinamikai okokkal jól magyarázható: a zönge és a turbulens zörej együttes fenntartása nehéz, főleg olyan fonetikai környezetben, ahol a zöngeképzés eleve nehezebb, mint itt, megnyilatkozás végén (l. erről, illetve a percepciós vonatkozásokról is részletesen pl. Kiss– Bárkányi 2006 és Kiss 2007 áttekintését). Myers (2012) szerint, ha egy nyelvben megjelenik zörejhang-zöngétlenedési tendencia (ami akár zöngésségi neutralizációhoz is vezethet), akkor tipikusan a réshangoknál jelenik meg először, mégpedig megnyilatkozás végén. Korábbi vizsgálatok alapján gondolhatnánk, hogy a magyar is megtette az első lépéseket a szóvégi zöngétlenedés útján, ugyanakkor a minimálpárokból származó adatok ennek ellentmondani látszanak, hiszen ezekben jól elkülönülnek a zöngés és zöngétlen réshangok, azaz az aerodinamikai nehézségek ellenére a lexikai megkülönböztetés kényszere érvényesül.

A másik zöngétlenítő környezetben (/p/ előtt szóhatáron át) a zörejhangpárok közötti zöngearány a minimálpár-csoportban mindig jelentősen nagyobb volt a nem minimálpár-csoportba tartozó zörejhangpárokhoz képest. A zörejhangok esetében a minimálpárhoz való tartozás felülírta a zöngehasonulást: a /t/–/d/ szembenállása itt megmaradt, míg az /s/–/z/ esetében a nem minimálpárokban meglévő kisebb mértékű zöngekülönbség tovább erősödött. Azaz, a homofónia-kerülési/minimálpársági hatás ismét a zöngeneutralizáció ellen hatott és felülírta a fonetikai/aerodinamikai hatásokat, hiszen a zárhangok esetében a lexikai hatás megőrizte a szembenállást annak ellenére, hogy fonetikai értelemben ebben a környezetben is (mint a megnyilatkozás végén is) a zönge és a zár együttes fenntartása viszonylag nehéz, mivel egy másik zöngétlen zörejhang előtt áll a zárhang.

A harmadik, potenciálisan zöngeneutralizáló környezetben (/b/ előtt szóhatáron át) ismét tapasztalhattuk a fonetikai és a lexikai hatásokat a zöngearányokat illetően, mindkettő a teljes neutralizáció ellen hatott. A mögöttesen zöngétlen réshang /s/ még ebben a viszonylag kedvező zöngésítő környezetben sem zöngésedett a nem minimálpárcsoportban, és ezt az aerodinamikai okokkal magyarázható fonetikai hatást még tovább erősítette a lexikai hatás, hiszen a minimálpárokban ez a mássalhangzó még kevésbé volt zöngés. A legmarkánsabban a lexikai hatást a /t/–/d/ esetében láthattuk, hiszen míg a nem minimálpárokban a zöngekülönbség eltűnt a zöngésség irányába, addig a különbség megmaradt a minimálpárokban, annak ellenére, hogy a zárhangok esetében a zöngétlenséget fenntartani egy másik aktívan zöngés beszédhang előtt fonetikai értelemben nehéz.

A három potenciálisan neutralizáló környezetben talált kontrasztmegőrzés a minimálpárokban megfelel a H&H elméletként ismert modellnek (Lindblom 1990), amely szerint a beszélők figyelembe veszik a beszédprodukció célját és a kommunikációs helyzet sajátosságait – a kétértelműség kockázatát –, és ehhez igazítják beszédprodukciójukat, törekedve arra, hogy a fonetikai megvalósulás segítse a kontrasztok észlelését, ami adott esetben hiperartikulációhoz vezethet. A beszélő kontrasztmegőrzésre irányuló szándéka természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hallgatók valóban minden esetben észlelik is az adott kontrasztot (l. pl. Costa–Mattingly 1981 leírását a cod ’tőkehal’ és card ’képeslap’ szavak produkciójáról és percepciójáról a kelet-új-angliai angol dialektusban). A megfigyelt különbségek felé tolhatta az eredményeinket az is, hogy tanulmányunkban egy szótagú szavakat vizsgáltunk mondatfelolvasási feladatban laboratóriumi körülmények között. Kharlamov (2014) bizonyítja, hogy a szóolvasási feladat, a minimálpárok jelenléte és a rövid egy szótagú szavak esetében a leginkább valószínű, hogy a szóvégi zöngés és zöngétlen zörejhangok akusztikai paraméterei csak részlegesen hasonulnak.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy a mért akusztikai különbségek hatással vannak-e a percepcióra, és ha igen, milyen mértékben. A percepció szerepe a fonológiai kontrasztban és annak neutralizációjában jól ismert. Ebben a tanulmányban egyértelmű bizonyítékokat szolgáltattunk arra, hogy lexikai okokból beszédprodukciós/akusztikus zöngekülönbségek fennmaradnak neutralizáló környezetekben, de ez még nem jelenti azt, hogy a különbség mértéke elég nagy ahhoz, hogy a percepciós küszöböt is átlépje. Minimálpárokra ugyan már születtek a magyarra releváns percepciós eredmények (l. pl. Bárkányi–G. Kiss 2019; 2021), de ezek összehasonlítása nem minimálpárokkal még várat magára.

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy jelen vizsgálatunk további bizonyítékot szolgáltat az ún. fonetikai alapú, funkcionális fonológiai modellek mellett, amelyek szerint közvetlen kapcsolat áll fenn a fonetika (artikuláció/észlelés), a fonológia és a nyelvtan között, szemben a reprezentációs modellekkel, amelyek az ilyenfajta interakciót kizárják, így a nyelvtani, a lexikont érintő és fonetikai hatások szerepét nem képesek magyarázni a fonológiai folyamatokban (mint például a részleges neutralizációt a zöngésségi hasonulásban és a szóvégi zöngétlenedésben). Végezetül tanulmányunk arra is rámutat, hogy a jövőbeni beszédprodukciós, illetve percepciós vizsgálatok nem mellőzhetik a lexikai hatások – mint a homofóniakerülés/minimálpárhatás – szerepét a fonetikai megvalósulásban és a fonológiai rendszerben: ezeknek a hatásoknak a figyelmen kívül hagyása megtévesztő eredményekhez vezethet.