A kognitív metaforaelmélet (Conceptual Metaphor Theory) a kognitív humántudományi irányzatok dinamikusan fejlődő ága, amely a kognitív nyelvészet diszciplínáján belül bontakozott ki a 20. század utolsó harmadában. A ma már leggyakrabban lakoffiként emlegetett holisztikus, antropológiai megközelítés a testesültség (embodiment) koncepcióján keresztül mutatja be az elme, a test és a metafora összetett kapcsolatát. A testesültség értelmében a közvetlen fizikai tapasztalat a megismerés elsődleges forrása. A külvilágból begyűjtött információ képi sémák formájában asszimilálódik az ember kognitív architektúrájába, és alakítja azt. A környezettel való állandó interakció nyomán az elme szüntelenül formálódik, ami elengedhetetlen önmagunk és a világ értelmezéséhez. Az ember által tapasztalt valóság szubjektív konstruktum, úgy a jelentés sem lehet teljességgel objektív: a fogalmak tartalmát és konceptualizációját az egyéni tapasztalat, a perspektíva, az egyéni és kulturális eltérések egyaránt alakítják (experiencialista szemlélet). A kognitív nyelvészet természetesen elfogadja a nyelvi jelek társadalmi konvencionalitását és a grammatika szabályszerűségét, de javarészt ezeket is a konceptualizáció termékének tekinti, amelyet nyelvi képességeinktől független kognitív folyamatok irányítanak, mint például a kategorizáció, a fogalmi keret vagy az alternatív konceptualizáció. Az eddig leírtakból következik az irányzat egyik fő hipotézise, mely szerint a gondolkodás és a nyelv alapvetően figuratív, metaforikus természetű. Az elme, a test, a kultúra és a nyelv bonyolult kölcsönhatásából létrejövő jelentésrendszerek nagy részét absztrakt fogalmak (pl. szabadság, politika, erkölcs) alkotják. Mivel azonban az absztrakciók nem rendelkeznek a tér és az idő paramétereivel, megértésük nagyobb kognitív erőfeszítést igényel, mint a konkrét fogalmak (asztal, kutya). E probléma „áthidalásának” eszköze a fogalmi metafora, amely a fizikai tapasztalat mentális struktúrába való integrálásával megkönnyíti az elvont fogalmak megragadását. Egy, a szakirodalomban gyakorta idézett példával élve (Lakoff–Johnson 1980), az érvelést, a vitát az elme többek között háborúként konceptualizálja. Az érvelés háború strukturális metafora olyan hétköznapi kifejezésekben kerül felszínre, mint az észérvekkel győzte le ellenfelét, vagy a nem tudod megvédeni az érveidet. A metaforaelméletnek ma már számos irányzata és kutatási területe létezik, melyekben közös a kultúra- és jelentésközpontú megközelítés. (Idézet a szerző monográfiájából, Aradi 2019: 27–31.)