Teleki Szidalisz Ágnes

Krónikus megbetegedések klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai


Pszichológiai, pszichoszociális intervenciók a tüdő daganatos betegségével élők és családtagjaik körében

A tüdő daganatos megbetegedésének igen megterhelő kísérőtünetei (fájdalom, kimerültség, nehézlégzés) és a társuló pszichés distressz okán mind az érintett személy, mind családtagjai pszichoszociális alkalmazkodását segíteni szükséges, noha a betegeknek csak viszonylag kis százaléka (22,5%; Graves és mtsai, 2007) fejezi ki erre irányuló igényét. A szomatikus tünetek mérséklését célzó biomedikális és palliatív kezelések (Simoff és mtsai, 2013; King és mtsai, 2016) mellett ekként pozitív hatásokat eredményezhetnek a betegek és hozzátartozók megküzdését, betegséghez való alkalmazkodását fejlesztő intervenciók. Az érintettek igényeinek feltárását célzó kutatások (Chen és mtsai, 2016) rámutatnak, hogy a betegek hozzátartozói leginkább a betegséggel és a kezeléssel, illetve az elérhető professzionális segítséggel és szolgáltatásokkal kapcsolatos, valamint a mindennapi életvitelt érintő információkat igénylik leginkább, szubjektív megítélésük szerint azonban épp e területeken nem rendelkeznek a szükséges ismeretekkel. A kutatás arra is rámutatott, hogy ezen információs szükségletek kielégítetlensége szignifikánsan együtt jár a hozzátartozók szorongásos panaszainak, kimerültségének és alvási nehézségeinek mértékével (Chen és mtsai, 2016).

Krónikus megbetegedések klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 884 3

A testi történések és a lelki folyamatok összekapcsolódása és egymásra hatása az emberiség ősi tapasztalata, mára pedig empirikusan igazolt tény is. A klinikai egészségpszichológia ehhez kapcsolódóan arra törekszik, hogy a pszichológiai tudást integrálja az egészség-betegség folyamat egészébe, fő fókuszában az egészség megőrzése és a szomatikus betegségek megelőzése és terápiája áll. Jelen kötet a népegészségügyi szempontból legjelentősebb, illetve számos, klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai miatt speciálisnak tekinthető kórképet mutat be a széles körű és a test-lélek összefüggését megjelenítő biopszichoszociális szemléleti keretben. A tárgyalt huszonkét kórképet e mű megegyező struktúra mentén tárgyalja: a betegségek (kór)élettani és biomedikális vonatkozásainak bemutatását minden esetben a releváns pszichés és pszichoszociális vonatkozások, valamint az alkalmazott és hatékonynak bizonyult pszichoszociális intervenciók ismertetése követi. A kötet célja ekként átfogó képet festeni egy szomatikus állapot biológiai, pszichológiai és társas-társadalmi jellemzőiről, így bemutatva test és lélek összefonódását és e lenyűgöző, testi-lelki egészségünket számos módon átható és létfontosságú kapcsolatot.

Hivatkozás: https://mersz.hu/teleki-kronikus-megbetegedesek-klinikai-egeszsegpszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave