A termokémiai hőtranszformátor vizsgálatának egyik igen célszerű eszköze az ún. i–ξ diagram, melynek abszcisszáján a koncentrációt (ξ), az ordinátán pedig az egységnyi oldatmennyiségre eső hőtartalmat találjuk (i). A diagramba be vannak rajzolva a folyadék-izotermák – ezek a nyomástól függetlenek –, valamint a nyomás-határgörbék. A nyomás-határgörbe és a folyadék-izoterma metszéspontja megadja az adott koncentráció mellett az elgőzölgés kezdetének megfelelő hőtartalmat. Található ezenfelül a diagramban egy segédgörbesereg, amelynek segítségével leolvashatjuk az adott koncentrációhoz és adott nyomáshoz tartozó telített gőz hőtartalmát, valamint egy második határgörbesereg, amely határgörbéken megkapjuk a telített gőz adott hőmérsékletéhez és nyomásához tartozó hőtartalmat és gőzkoncentrációt. Az i–ξ diagram görbeseregeinek segítségével és annak ismeretében, hogy az oldatok nedvesgőz-izotermái az i–ξ diagramban mindig egyenesek, termokémiai hőtranszformátorok folyamatai viszonylag könnyen ábrázolhatók. A diagram kezelésének részletesebb leírásával kapcsolatban egyébként Bosnjakovič: Technische Thermodynamik c. könyvére utalunk. A hűtőközegpárok a hűtési feladattól függően megválasztott közegek, amelyek jelleggörbéi, anyagjellemzői, i–ξ diagramjai értelemszerűen mások és mások. Mi itt példaként a leggyakrabban alkalmazott közegpár, a szalmiákszesz, NH3–H2O közegpár diagramjában mutatjuk meg a folyamatok lefutását. A közegektől függően más közegpároknál természetesen más a diagram, de a folyamatok hasonlóak, hasonlóan számolhatók, mint a szalmiákszesz esetén!