A nemzetközi morfofonematikus romani írásmód olyan többé-kevésbé ismert megoldásokat igyekszik a romani nyelvre adaptálni, amelyek más nyelvekben régi hagyományt képviselnek, legitimitásukat akár több évszázados folyamatos használat garantálja, a romani nyelvben való alkalmazhatóságuk azonban, kutatásom alapján, minimum megkérdőjelezendő, hiszen nehézkesnek, vagy feleslegeseknek tűnnek. A karakterkészlet kiválasztása átgondolatlan, a helyettesítő karakterekkel mintha az alkotó is azt jelezte volna előre, hogy a kívánt betűk a megfelelő környezet és eszközök hiányában nem lesznek alkalmazhatók. Intő jel, hogy a gyakorlatban a helyettesítő karaktert is helyettesíteni kell – ez nemcsak a romani nyelv grafizációját teszi komolytalanná, de alkalmazása esetén komoly adatrendezési és visszakereshetőségi problémák adódnak. A morfográfok alkalmazása nem praktikus, felesleges terhet ró a nyelvhasználóra, miközben előnyei nem mutatkoznak meg. A palatalizációt jelölő megoldás több olyan problémát is okoz, melyek újabb és újabb problémákat generálnak, ráadásul ezek között olyanokat is találunk, amelyek a rendszer hibájának tekinthetők és nincs rájuk megoldás. A nemzetközi morfofonematikus romani ortográfia a dialektusok közötti tátongó egyre nagyobb szakadék betemetését ugyan nem ígéri, azt azonban igen, hogy megszünteti a dialektusok stigmatizációját. A dialektális különbözőség (látszólagos) elfedésével valójában önkényesen rangsorol nyelvváltozatok között, épp azokat stigmatizálva, melyek olyan elemekkel, vagy tulajdonságokkal bírnak, melyek a felkínált „közös”, „egységes” írásmóddal nem írhatók le – a magyarországi romani dialektusok épp ilyenek, így az igen elterjedt lovári is. Amennyiben tovább erősödik egy olyan tendencia, ami a nemzetközi morfofonematikus romani írásmód alkalmazását tartja jónak minden nyelvváltozatra – amely irányt egyébként pl. Magyarország és Ausztria mindeddig látványosan és szándékosan elkerülte –, elkerülhetetlennek látszik egy újabb helyesírási reform.