A tehetség kialakulásának feltételei alapján határozzuk meg összetevőit. A kutatók különbözőképpen vélekednek erről. Vannak, akik egytényezős fogalomnak tekintik. Terman a 20. század elején az intelligenciával azonosította a tehetséget, amely szerinte örökletes egydimenziós tényező. Követői az intelligenciamérések alapján választották ki a tehetségeket (vitatottak a határvonalak: 125, 130, 135 vagy 140 feletti IQ). A 20. század végére több új elmélet született, ezek meghatározták a kutatók tehetségértelmezéseit. Gardner „többszörös intelligencián” alapuló elmélete szerint a hét egymástól különálló intelligencia a következő: nyelvi, logikai-matematikai, téri, testi-kinesztetikus, zenei, intraperszonális és interperszonális intelligencia (Gyarmathy, 2006, p. 24). Sternberg nevéhez az intelligencia háromtényezős elmélete fűződik: az analitikus intelligencia, a gyakorlati intelligencia és a kreatív intelligencia sikeres ötvözése során alakul ki a tehetség (Balogh & Révész, 2019, pp. 64–65). Napjainkban megkérdőjelezik a kutatók az általános (minden kognitív tevékenységben szerepet játszó) intelligencia létezését; vizsgálni a független speciális képességeket lehet, itt jelentkezik a kiemelkedő teljesítmény. Az új elméletek szerint az IQ nem az általános intelligencia mutatója, hanem „különböző kognitív képességeket összegző kognitív index” (Kovács, 2019, p. 80).