Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

A didaktika kézikönyve

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


Differenciált tervezés – egyénre szabott értékelés

A tanulói diverzitáshoz igazodó egyénre szabott pedagógiai munka az úgynevezett fejlesztő értékelés alkalmazását teszi szükségessé. Ez napjainkban még kevéssé elterjedt (lásd Rapos, 2022) A fejlesztő értékelés a tanulási folyamat aktuális állásáról ad tájékoztatást, célja a tanulási szükségletek meghatározása és a tanítás ezekhez való igazítása. A tanulói diverzitás elfogadása egyben annak belátását is feltételezi, hogy az egyes tanulók nem egyszerre érnek el az elvárt tudásszintre, vagyis az összegző, lezáró (szummatív) értékelés nem valósítható meg egyidőben minden tanuló esetében, valamint kiemelt jelentőségű a tanuló eredményeinek saját korábbi tudásához viszonyított értékelése. A fejlesztő értékelés visszacsatolást jelent a tanulók (motiváció, reális énkép, tudásszint) és a pedagógus (eredményesség, tervezés) számára egyaránt. Az értékelés szöveges formájának választása az SNI és a BTMN tanulók esetében a törvény által biztosított jog és egyben lehetőség, mivel ezáltal pontosan megfogalmazható, hogy a gyermek az adott tananyag vonatkozásában milyen teljesítményt ért el, hogy ez hogyan viszonyul saját korábbi teljesítményéhez, és egyben hogyan a tantervben az adott osztályfokra meghatározott követelményekhez. Mindez segíti a pedagógusokat annak a dilemmának az eldöntésében, hogy mi kerüljön az SNI és BTMN tanulók ellenőrzőjébe, bizonyítványába, vajon a személyre szabott ismeretanyaghoz képest kell-e őket értékelni, vagy ahhoz képest, amit az osztály többi tanulójától elvárunk. Visszautalva korábbi témaköreinkre, a szakvélemény, az egyéni fejlesztési terv és az Irányelvek lehetőséget adnak a tanterv rugalmas alkalmazására és az ehhez illeszkedő egyénre szabott értékelésre.

A didaktika kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 845 4

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról. A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-szucs-a-didaktika-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave