Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

A didaktika kézikönyve

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


Fenntarthatóság, globális világ

Ma már komolyan vehető ellenzője nem nagyon van annak a kijelentésnek, hogy a Föld bolygón egy globális felmelegedésnek nevezett folyamat indult el. A részletekről és különösen az okokról még heves tudományos viták zajlanak, azonban nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy az emberiségnek a globális felmelegedés számos közvetlen és közvetett jelenségével kell szembenéznie: az óceánok vízszintjének emelkedésétől az időjárási katasztrófák gyakoriságának növekedésén keresztül az óriási területek éghajlati viszonyainak, ebből következően élőhelyeinek, mezőgazdasági termelésének radikális megváltozásáig, hogy csak egy-két jól ismert példát említsünk. De szembe kell néznünk a szegénység óriási mértékével, a gazdasági, társadalmi, jóléti egyenlőtlenségek negatív hatásaival, a nemzetközi konfliktusokkal, a társadalmi kirekesztés, az előítéletesség, a rasszizmus jelenségeivel is (Rakonczai, 2021). Mindezeknek és a hozzájuk hasonló jelenségeknek van egy nagyon fontos sajátosságuk: egyre inkább globálissá válnak. Egyre több esetben válik világossá, hogy az adott problémát az egész emberiségnek, összefogva, partikuláris érdekeken felülemelkedve kell megoldania.

A didaktika kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 845 4

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról. A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-szucs-a-didaktika-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave