A közoktatási rendszerek irányításának két klasszikus megközelítése szerint (centrális, decentrális oktatáspolitika) az iskolák több vagy kevesebb szabadságot kaphatnak az iskola funkciójának meghatározásában, a tantervi tartalmak definiálásában, az intézményi folyamatok kialakításában. Centrálisabb oktatáspolitikai helyzetben az intézmények értékelésében az ellenőrzés dominál, decentrálisabb megközelítésben az adatokra épülő értékelés céljai között a szervezeti tanulás folyamatának támogatása is hangsúlyossá válik, akárcsak a tanár-diák viszonylatban. Az intézményi működés helyi szabályozásának megerősödése azonban felveti azt a kérdést, hogy miképp biztosíthatja az állam a „fogyasztók” felé is, hogy az iskolák minőségi szolgáltatást nyújtsanak, ha ő maga nem gyakorol szoros kontrollt. Ennek egyik eszköze az intézményi szintű minőségfejlesztés, minőségellenőrzés, ami során meg kell határozni az elérni kívánt célokat, s azokat a folyamatokat is, amelyek a közösség szerint a meghatározott célok eléréséhez vezetnek, s azt is, hogy mikor tekintenek egy célt elértnek (indikátor). Egy ilyen folyamat mindenképp kikényszeríti a tantestülettől a közös gondolkodást, a célok, fogalmak, folyamatok tisztázását. Tehát maga a minőségfejlesztés is egy értékelő folyamat.