A gyermek- és ifjúkori szocializáció átalakulásában hatékonyan vesznek részt az új információs és kommunikációs technológiák. Napjainkban a közoktatásban tanuló diákok nagy része digitálisan szocializálódott, ők a többféle névvel illetett, internethez kötött korosztály, a „digitális bennszülöttek”, az Alfa generáció,1 a Google-generáció, iGeneráció (Prensky, 2001; Prievara & Nádori, 2018; Twenge, 2018). Szembe kell nézni azzal, hogy megváltozott a felnövekvő nemzedék kultúrája (Knausz, 2001, 2017). A fogyasztói civilizáció, az élményalapú társadalom ingergazdag világában visszaszorult a szépirodalom olvasása és általában az olvasás mint szabadidős tevékenység, de megnövekedett a digitális olvasás, a számítógépekre, a világhálóra „átköltözött” aktusok jelentősége (Gereben, 2012; Erdős, 2019). Talán nem túl leegyszerűsítő az a megállapítás, hogy a diákok tudásának egyre kisebb része származik az iskolából, hogy az iskola szocializációs szerepe átalakulóban van. Olyan szocializációs folyamatok zajlanak le a mediatizált környezetben és a hálózati társadalomban, amelyek során elválik a gyermekek, az ifjak otthoni és otthonon kívüli világa. Az iskola és a kortárscsoport hatása erősebb a szülőkénél, de még erősebb a digitális kultúra befolyása, amelyben a diákok kiépítik saját világukat, virtuális kapcsolataikat, közösségi hálózatukat, kitágítják kommunikációs tereiket, felerősítik aktív, konstruáló részvételület, együttműködésüket különböző interakciókban (videóválaszok, blogok, saját honlapok, valós idejű csevegőprogramok, folyamatos átértelmezések). Napjainkban egyre erőteljesebben érvényesülő jelenség tanúi vagyunk, a diákok nagy része a hagyományostól eltérő tanulási környezetekben tanul, konstruálja a tudását.