Benczes István, Szunomár Ágnes (szerk.)

Változó világ

Ünnepi tanulmánykötet Szentes Tamás akadémikus 90. születésnapja alkalmából


Mennyire hatékony a Hungary Helps az üldözött keresztények támogatásában?

A magyar kormány évek óta állítja, hogy a keresztények a világ legüldözöttebb közössége (HH–EEM, 2017), ezért támogatást érdemelnek. A vallási intolerancia, valamint a vallásra vonatkozó állami korlátozások valóban növekvőben vannak világszerte (PEW, 2019). A keresztény közösségek óriási veszteségeket szenvedtek el az 1900-as évek eleje óta, különösen a Közel-Keleten. Míg a keresztény történelem első ezer évében a közel-keleti keresztények a világ összes keresztényének 25–50 százalékát tették ki, addig 1900-ra már csak 2 százalékot, 2000-re pedig alig 1 százalékot. 1900-ban a keresztények a Közel-Kelet lakosságának 13 százalékát képviselték, arányuk 2020-ban azonban 4 százalékra csökkent (Zurlo et al., 2020, 10–11). Ha közelebbről vizsgáljuk az Arab Tavasz utáni Közel-Keletet, akkor kétséges, hogy a kereszténység képes-e egyáltalán élő vallásként fennmaradni a térségben (Hunt, 2019). A keresztények tömeges kivándorlása a régióból, valamint a számukra Európában biztosított menedékjog azt eredményezte, hogy a keresztények száma országtól függően 1 és 4 százalék közé csökkent (UNSRFoRB, 2017; Mounstephen, 2019, 17).1

Változó világ

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 882 9

Szentes Tamás, az MTA rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa 2023 tavaszán tölti be 90. életévét. Ebből az alkalomból köszöntik őt pályatársai, munkatársai, tanítványai és barátai. A kötetben olyan írások kapnak helyet, amelyek közvetlenül vagy közvetve kötődnek Szentes Tamás munkásságához. Így például a nemzetközi gazdaságtan, a fejlődés-gazdaságtan, a regionális gazdaságtan, az integráció gazdaságtana, és különösen a nemzetközi egyenlőtlenség és elmaradottság, a nemzetközi pénzügyek és tőkeáramlások, a globalizáció kritikája témákban fejti ki a népes szerzői közösség nézeteit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-szunomar-valtozo-vilag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave