A tanulmány a Nyelvtudományi Kutatóközpont közönségszolgálati leveleinek udvariassági metadiskurzusai alapján rámutatott, hogy a nyelvi udvariassággal (tegezés-magázás, megszólítások, köszönések) kapcsolatos tanácskérések tipikusan a kérdező bizonytalanságának, kételyeinek feloldására irányulnak, és normatív iránymutatást igénylő kérdésekként fogalmazódnak meg. Az elemzés egy nyelvi tanácsot kérő levél, illetve az arra adott tanácsadói válasz esettanulmányként való feldolgozásával, értelmezésével szemléltette, hogy az ilyen kérdések megválaszolása összetett nyelvi tanácsadói feladat, mert a nyelvi adatok, a tudományos eredmények (Domonkosi, 2002, 2017) bemutatása önmagában nem elég hatékony, mivel a kérdezők általában nem tájékoztatást, hanem egyértelmű tanácsot, iránymutatást várnak (vö. Domonkosi, 2019a). A nyelvmenedzselési cselekvési terv kidolgozása ezért a tudományos eredmények ismerete mellett megköveteli a közösség udvariassági szokásrendjében való tájékozottságot, a kérdező szociokulturális helyzetének és környezetének felismerését, nyelvi és társas attitűdjeinek azonosítását is. Ezek a kérdések ezért az egyéb nyelvi problémák megoldására irányuló javaslatoktól részben eltérő tanácsadói stratégiák alkalmazását kívánják meg. A tanácsadói válasz nem illemtani jellegű, előíró tanács felkínálására törekszik, hanem reflektív, az adott helyzet összetevőit, a bevonódó értékeléseket, attitűdöket, érzelmeket is figyelembe vevő, minél árnyaltabb tájékoztatásra. Eközben pedig az udvariassági metadiskurzusba, az értékelő mozzanatok rekurzivitásába való bekapcsolódással alakítja is az udvariassági gyakorlatot.