Biel (2014a) Lost in the Eurofog: The Textual Fit of Translated Law című könyve egyike azon átfogó, empirikus kutatásoknak, amelyek az EU jogi fordításának sajátosságait vizsgálják. A kötet abban is úttörő, hogy egységes interdiszciplináris – a jogtudomány, a fordítástudomány és a korpusznyelvészet eredményeit ötvöző – elméleti keretet nyújt hasonló kutatások elvégzéséhez.

A kutatás Chesterman (1997) ún. textual fit (általam igazodásnak nevezett) koncepcióját követve azt vizsgálja, hogy az uniós fordítások miben különböznek a tagállami nem fordított szövegektől. A lengyel előcsatlakozási szerződés elemzésével Biel kimutatta, hogy a lengyel eurolektus mind makrostrukturális, mind mikrostrukturális elemeiben különbözik a hazai lengyel jogi és általános nyelvtől. Biel monográfiáját megelőzően ugyan készültek tanulmányok e témában, de ezek mögött kisebb mintán vett kutatások álltak. Az egyik legelső munka Piehl (2006) kutatása, aki az uniós jogalkotás finn nyelvre gyakorolt hatását vizsgálta. Mori (2011) az uniós irányelveket vetette össze az ugyanezen irányelveket átültető máltai jogszabályokkal. Álvarez Lata (2013) pedig spanyol nyelven tette ugyanezt, a fogyasztóvédelmi irányelvek példáján.

A Šarčević (2015b) szerkesztésében készült Language and Culture in EU Law / Multidisciplinary Perspectives címmel megjelent kötet tanulmányai arra keresnek választ, milyen szerepet játszik a nyelv és a kultúra az EU-jog alakításában. E kötetben több tudományterület találkozását láthatjuk. Šarčević a bevezetőben hangsúlyozza, hogy a kötet célja nem csupán az EU-jog sajátosságainak vizsgálata, hanem annak bemutatása is, hogyan hat a több nyelv és kultúra az EU-jog alakulására. A kötet egyik különlegességet az adja, hogy az uniós kontextust vizsgáló kutatók mellett az uniós intézményekben dolgozó munkatársak (jogász nyelvész és nyelvész) egy-egy tanulmánya is helyet kapott a kötetben. Šarčević az uniós kontextusban zajló folyamatok kettős dinamikájáról beszél. Egyrészt az EU-jogot leíró közös nyelv születéséről, amely a tagállamok számára szükségszerűen idegen nyelvet jelent. Másrészt egy közös jogi kultúra kialakításáról, amely a közös értékekre és alapelvekre épül.

Baaij (2018) monográfiája (Legal integration and language diversity: Rethinking translation in EU lawmaking) az uniós jogi fordításokat a jogtudomány felől vizsgálja, és részletesen elemzi az uniós fordításoknak az uniós jog értelmezésében és alkalmazásában betöltött szerepét. A könyv igen kritikusan értékeli az uniós intézmények jelenlegi fordítási gyakorlatát, és egy alternatív megoldást javasol. Baaij szerint ideje elismerni az angol nyelvet egyedüli hiteles forrásnyelvként, a fordításoknak pedig arra kellene törekedniük, hogy minél egyértelműbben elkülönítsék az uniós fogalmi rendszert a tagállami rendszertől – akár neologizmusok alkotásával. Véleménye szerint a forrásnyelvi szöveghez való igazodás az elsődleges cél, nem az uniós fordítási gyakorlatban nagy szerepet kapó közérthetőség.

Egy külön jogággal, a versenyjoggal és ennek nyelvi, fordítási kihívásaival foglalkozik Marino, Biel, Bajčić és Sosoni (2018) Language and Law: The Role of Language and Translation in EU Competition Law címmel megjelent kötete. A kötet öt országban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Lengyelországban és Horvátországban követi nyomon a versenyjogi szabályozás alakulását. Míg a kötet első részének a fókuszában a jog áll, addig a második rész a nyelvi-fordítási kihívásokkal foglalkozik. A tanulmányok a jogalkotás mellett a jogalkalmazás nyelvi nehézségeit is elemzik – külön tanulmány foglalkozik az Európai Bíróság versenyjogi ítéleteivel (Koźbiał 2018). A kötetben egy átfogó, a versenyjogi szabályozáson túlmutató tanulmány is helyet kapott, amely kritikus látleletét adja annak, hogyan jelenik meg a közérthetőség követelménye az uniós útmutatókban (Grasso 2018). Egy további tanulmányt fontos még kiemelnünk. Bajčić és Martinović (2018) azt vizsgálják, hogyan birkózik meg az Európai Bíróság a nem egyértelmű uniós versenyjogi fogalmakkal és a különböző nyelvi verziók közötti eltérésekkel. E tanulmány explicite rámutat, hogy a problémák megoldásában a terminológiaelmélet adhat segítséget.

A jogi fordításon belül önálló kutatási irányt jelent az irányelvek vizsgálata. Ahogyan a 2.1.3. alfejezetben bemutattam, az irányelvek sajátossága az, hogy csak a cél és a határidő tekintetében kötik a tagállamokat, a megvalósítás eszközét a tagállam választhatja meg. Ez azt jelenti, hogy a tagállamnak át kell ültetnie az irányelvet a nemzeti jogába – és ekkor döntenie kell arról (az adott jogszabályi formát illető döntésen túlmenően), milyen nyelvi eszközöket használ ennek megvalósítására.

Robertson (2011) részletes leírását adja az irányelvek átültetésével kapcsolatos döntéseknek. A tagállami jogalkotó dönthet arról, hogy egy az egyben átveszi az uniós irányelv szövegét vagy újraszövegezi a rendelkezéseket, és ezzel teljesen eltér az eredeti irányelv szövegétől. Meg kell vizsgálni azt is, hogy vannak-e már hazai jogszabályok az uniós irányelvben megfogalmazott kötelezettségek teljesítésére. Fontos döntési pont az is, hogy a hazai jogalkotó melyik nyelvi változattal dolgozzon – bár a nyelvi változatok mindegyike hiteles, de ezek valóban ugyanazt a tartalmat közvetítik-e. Az uniós fogalmat jelölő terminusok esetében meg kell vizsgálni, hogy használhatóak-e ugyanezek a (célnyelvi) terminusok az átültető hazai jogszabályban is – ugyanazt (vagy legalábbis megközelítőleg ugyanazt) a fogalmat írják-e le a célnyelven is. Minél inkább eltér a hazai jogalkotó az uniós szövegtől, annál inkább lesz tapasztalható eltérés az eurolektusok között.

A jogi fordítások közül az irányelveket – mint önálló műfajt – azért is fontos kiemelnünk, mert a kutatási eredményekre is hatással lehet az, ha irányelveket vonunk be a vizsgálatba. Az irányelvek esetében a szövegezés kétlépcsős: először uniós, majd az átültetés során tagállami szinten. Ha tehát a magyar eurolektus és a magyar jogi nyelv egy korpuszán végzünk vizsgálatot, és a kettő közötti eltérést akarjuk kimutatni, akkor a magyar jogi nyelvi korpuszba bekerült átültetett irányelvek torzíthatják a vizsgálatot – hiszen a hazai jogszabály egy az egyben átveheti az uniós irányelv szövegét, azaz nem mutat eltérést a két szöveg.

Biel (2015) szerint a jogi szaknyelv és a jogi fordítások kutatása sokáig csak annak terminológiai sajátosságaira irányult. A kutatások kevés figyelmet fordítottak például a frazeológiára.2 A frazeológiai kutatásokban a leggyakrabban vizsgált típust a lexikai csoportok (lexical bundles) jelentik, ezek vizsgálata azonban nem jelenik meg hangsúlyosan a jogi szövegek kutatásában.3 Gondot okoz az is, hogy a jogi frazeológiában jelenleg meghatározott kategóriák egyikébe sem illeszthetőek a lexikai csoportok. Ezért Biel amellett érvel, hogy a lexikai csoportokat a jogi szövegekben megjelenő állandósult szókapcsolatok egyik önálló kategóriájaként kell elismerni. Trklja (2017) is felhívja a figyelmet arra, hogy a jogi szaknyelvi kutatások általában a jogi terminológiára fókuszálnak, miközben számos olyan kifejezés és szókapcsolat található a jogi szövegekben, amelyek nem terminusok. Látni fogjuk, hogy éppen a korpusznyelvészeti vizsgálatoknak köszönhető, hogy a frazeológiai kutatások a jogi szaknyelvben is megindultak.

Biel (2019) szerint mindezen munkák ellenére még mindig keveset tudunk az uniós jogi fordításokról. Számos olyan tanulmány született, amely részletesen taglalja az EU többnyelvűségét és nyelvpolitikáját – gyakran ismételve a már leírtakat –, de szerinte még mindig kevés azon írások száma, amelyek mögött nagy mintán végzett empirikus kutatások állnak. Emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a jogi fordítások több dimenzióját is szükséges lenne vizsgálni, így a fordítást mint terméket és folyamatot vagy a folyamat résztvevőit. Emellett be kell vonni más tudományágak – különösen a jogi és politikai tudományok – eredményeit is. A legnagyobb módszertani kihívást szerinte a nyelvek száma jelenti. Egy olyan kutatás lenne az ideális, amely valamennyi hivatalos nyelvet bevonja a vizsgálatba, de ennek gyakorlati megvalósíthatósága kérdéses. Biel (2020) egy későbbi írásában már örvendetes ténynek tartja, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg a nagy adathalmazra épülő, kvantitatív korpusznyelvészeti kutatások. Ennek módszereiről Pontrandolfo (2019) ad részletes áttekintést. Biel és Doczekalska (2020) pedig rámutatnak, hogy különösen az irányelvekben megjelenő terminológiai és jogi kihívások lehetnek még érdekesek.

Biel cikkének megjelenése óta több empirikus kutatás is megjelent. Seracini (2020) korpusznyelvészeti eszközökkel mutatta ki az angol és az olasz uniós nyelv sajátosságait – a segédigék használatának vizsgálatával. Messmann (2019) rámutat, hogy kevés kutatás készült arra vonatkozólag, hogy az eurolektus hogyan hat vissza a tagállami jogi nyelvekre. Diplomamunkájában azt vizsgálta, mennyiben változott – két, a pénzpiacot szabályozó német jogszabályban – a német jogi nyelv 2007 és 2017 között. Bár a kutatás kis mintán készült, az eredmények azt mutatták, hogy a német eurolektus hatással van a német jogi nyelv alakulására. Látható, hogy e vizsgálatok a későbbiekben önálló kutatási irányt is jelenthetnek.