Miskolczi Márk (szerk.)

Változó perspektívák napjaink turizmusában


Élményvezetések gyerekeknek

Különleges élményt jelent a fiatal korosztály számára, ha a vezetés közvetlen részese, megtapasztalója lehet. Ennek jó példái azok a kosztümös vezetések, amelyek során a gyerekek beöltözhetnek és azonosulhatnak a megszemélyesített királylányokkal, lovagokkal. Várakban, kastélyokban (Reichsburg, Cochem/Mosel; Schönbrunni kastély, Bécs; Lockenhaus lovagvára; Thun vára – lovaggá avatás; Oranienburg kastélyparkja) gyakran tartanak ilyen vezetéseket. Ezek során a gyerekek a kiállított tárgyakat meg is foghatják, kipróbálhatják (5. ábra).

Változó perspektívák napjaink turizmusában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 973 4

A turizmus kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött, ami a fogyasztási mintázatokban is alapvető változásokat eredményezett. Napjainkban egyre több konvergens, vagy éppen egymással ellentétben álló társadalmi és technológiai jelenség formálja az utazói döntéseket. A tanulmánykötet célja, hogy ezekre az anomáliákra felhívja a figyelmet, illetve a jelenségekhez kapcsolódó, korábban kevéssé tárgyalt turisztikai termékekről átfogó képet adjon. A tanulmánykötet három témakör szerint (Élményintenzív termékek a turizmusban, Kiszakadás a hagyományos élménykínálatból, Technológia-vezérelt trendek a turizmusban) szekciókra tagolódik, ezzel az egymástól témakörben és felépítésben is merőben eltérő tanulmányokat is keretbe foglalva. A kötet fejezeteiben megismerkedhetünk a fesztiválturizmus által nyújtott élmények új dimenzióival, alternatív idegenvezetési módszerekkel és programokkal, az archeoturizmus és horgászturizmus feltörekvő szerepével, a digitális turizmusmarketing útvesztőivel és követendő irányaival, valamint a turizmusinnováció intézményesített formáival. A tanulmányok erős elméleti megalapozása, valamint a fejezetek végén található kulcsfogalmak és összefoglaló kérdések révén a kötet a társadalomtudományi képzések alap-, mester- és posztgraduális szintjein is hasznos segítség lehet a turizmust mélyebben megismerni kívánó hallgatók számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/miskolczi-valtozo-perspektivak-napjaink-turizmusaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave