Miskolczi Márk (szerk.)

Változó perspektívák napjaink turizmusában


A törökök hagyatéka

A török hódoltság mintegy másfél évszázada a magyar történelem egyik legnehezebb időszakát jelentette, mely alapvető változást hozott az ország társadalmi, gazdasági és kulturális életébe. Buda 1541-es elfoglalását követően az ország három részre szakadt, és a törökök jelenléte állandósult a területen. Az Oszmán Birodalom terjeszkedése során nem csupán katonaság, hanem nagyszámú polgári lakosság is érkezett a Magyar Királyság területére. Az idegen hitvilággal rendelkező, addig ismeretlen kulturális és művészi értékekkel érkező hódítók elsősorban a katonai és közigazdasági központokban telepedtek le, majd itt kezdtek nagyszabású építkezésekbe. A vallási és a kulturális helyeket meglévő épületek átépítésével alakították ki. Ezek többségét csak írásos feljegyzésekből ismerjük, a legfontosabb forrásaink Evlia Cselebi világutazó részletes leírásai. A hódítók sok esetben tulajdonképpen harc nélkül vagy kisebb harcok árán vették birtokba a várakat és a városokat. Katonai célú építészetük ezért szinte csak a végvárak folyamatos stratégiai megerősítését jelentette, védelmi funkciót ellátó falakat, bástyákat és tornyokat építettek (Gerő, 1980).

Változó perspektívák napjaink turizmusában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 973 4

A turizmus kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött, ami a fogyasztási mintázatokban is alapvető változásokat eredményezett. Napjainkban egyre több konvergens, vagy éppen egymással ellentétben álló társadalmi és technológiai jelenség formálja az utazói döntéseket. A tanulmánykötet célja, hogy ezekre az anomáliákra felhívja a figyelmet, illetve a jelenségekhez kapcsolódó, korábban kevéssé tárgyalt turisztikai termékekről átfogó képet adjon. A tanulmánykötet három témakör szerint (Élményintenzív termékek a turizmusban, Kiszakadás a hagyományos élménykínálatból, Technológia-vezérelt trendek a turizmusban) szekciókra tagolódik, ezzel az egymástól témakörben és felépítésben is merőben eltérő tanulmányokat is keretbe foglalva. A kötet fejezeteiben megismerkedhetünk a fesztiválturizmus által nyújtott élmények új dimenzióival, alternatív idegenvezetési módszerekkel és programokkal, az archeoturizmus és horgászturizmus feltörekvő szerepével, a digitális turizmusmarketing útvesztőivel és követendő irányaival, valamint a turizmusinnováció intézményesített formáival. A tanulmányok erős elméleti megalapozása, valamint a fejezetek végén található kulcsfogalmak és összefoglaló kérdések révén a kötet a társadalomtudományi képzések alap-, mester- és posztgraduális szintjein is hasznos segítség lehet a turizmust mélyebben megismerni kívánó hallgatók számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/miskolczi-valtozo-perspektivak-napjaink-turizmusaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave