Ferencz Jácint (szerk.)

Munkajog és társadalombiztosítási jog


Az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye

A munkaszerződés teljesítése során – kivéve, ha a törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Felróható magatartását előnyök szerzésére való hivatkozással senki nem mentheti. A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga szintén felróhatóan járt el. Az elvárhatóság részben objektív kategória, ugyanis átlagos szintet jelent (általában elvárható), annyiban viszont szubjektív, hogy személyek meghatározott ismérvek alapján összetartozó csoportjára vonatkozik (adott helyzetben). A felróhatóság azt jelenti, hogy valakinek a magatartása nem éri el ezt az általánosan elvárt mértéket, azaz nem úgy járt el, amint e magatartásszabály megköveteli. Az adott helyzetben általában elvárhatóságnak különös jelentősége van például a kártérítésnél, ugyanis a munkavállaló felelősségének főszabály szerinti alapja a felróhatóság. Az adott helyzetben általában elvárhatóság követelménye emellett számos helyen jelenik meg konkretizálva, például a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelménél vagy a megfelelő szakértelemmel való munkavégzésnél.

Munkajog és társadalombiztosítási jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 951 2

A szélesebb értelemben vett munkajogi szakterület áthatja mindennapi életünket, az ezzel kapcsolatos ismeretek minden munkáltató és munkavállaló számára fontosak. A munkajoggal professzionálisan foglalkozó jogászok abban segítik a jogkeresőket, hogy az ezekből az életviszonyokból származó konfliktusokat megnyugtatóan oldhassák meg. Ennek okán képezi ez az ismeretkör a jogi szakvizsga részét.

A jogi szakvizsgára készülők, munkajoggal rendszeresen vagy alkalomszerűen foglalkozó jogászok, egyetemi hallgatók, munkavállalók és munkáltatók is haszonnal forgathatják a könyvet, amely a munkajogi és társadalombiztosítási jogi ismeretek tematikus, a jogi szakvizsga-tételsor felépítéséhez igazodó, tételszerű bemutatására törekszik.

A kötet szerzői mindannyian gyakorló munkajogászok és társadalombiztosítási joggal foglalkozó szakemberek, akik könnyen tanulható, jól áttekinthető, szakkönyvként is használható művet kívántak a tisztelt Olvasó kezébe adni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ferencz-munkajog-es-tarsadalombiztositasi-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave