A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folyó magyar mint idegen nyelv (magyar műszaki szaknyelv) oktatása és kutatása kétségkívül abban a közel három évtizedben – az 1960-as évek végétől az 1990-es évek elejéig – élte „aranykorát”, amikor több száz fős külföldi hallgatóság körében folyt a magyar nyelv oktatása. A könyv első fejezetében a magyar mint idegen nyelv (MID) szakirodalmi háttérének feldolgozásával a MID szakmává válásának folyamatát mutatom be. A második fejezetben a BME humán műveltségközvetítő szerepével és az ehhez kapcsolódó tantárgyi struktúra bemutatásával foglalkozom. A harmadik fejezetben a magyaroktatást biztosító szervezeti keretek kialakulásának körülményeit dolgozom fel. A negyedik fejezetben a magyar mint idegen nyelv terminológiai kérdéseivel foglalkozom; ennek célja a születőfélben lévő új diszciplína körüli szakmai eszmecserék főbb csomópontjainak bemutatása. Az ötödik fejezet a BME Nyelvi Intézetének szakmai irányításával működő magyar műszaki szaknyelvi kutatási tevékenységekre fókuszál. A hatodik fejezetben a magyaroktatásban használt műszaki jegyzetek és az ezekhez kapcsolódó segédanyagok rövid ismertetésére vállalkozom. A hetedik és egyben záró fejezet az 1989/1990-es rendszerváltás következtében megváltozott politikai és társadalmi körülmények kikényszerítette változásokra adott intézményi válaszokat igyekszik számba venni. A konklúzió megfogalmazásával egyúttal további lehetséges kutatási irányokat igyekszem felvázolni.