Győrffy Dóra, Benczes István, Rosta Miklós (szerk.)

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tanulmányok Csaba László 70. születésnapja alkalmából


Magyarország és a NATO, 1988–1994

Magyarország 1999. márciusi csatlakozása az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) a korabeli magyar diplomácia megítélése szerint az ország egyik legnagyobb nemzetközi sikere volt az 1989–1990-es rendszerváltás óta. A tanulmány a mintegy kilencéves csatlakozási folyamat előzményeit és első szakaszát mutatja be az 1994-es kormányváltást megelőző időszakban. Vizsgáljuk a nemzetközi körülményeket, a magyar vezetés törekvéseit, a NATO és a tagországok Magyarországgal való interakcióinak dinamikáját, valamint a magyar felkészülés fő lépéseit.1 A tanulmány első ízben elemzi a kérdést levéltári források, magyar és francia külügyi dokumentumok, továbbá egykori magyar és francia diplomatákkal, valamint magyar katonai vezetőkkel készített interjúk alapján.2

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 988 8

Csaba László a magyar tudományos élet meghatározó alakja 2024 márciusában tölti be 70. életévét. Tiszteletére barátai, tanítványai és kollégái ezzel az átfogó kötettel köszöntik az ünnepeltet. A kötetben megjelenő tanulmányok Csaba László igen sokoldalú életművének legfontosabb témaköreiben születtek. Az első rész a közgazdaságtudomány és a gazdaságpolitika elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik, a második az Európai Unió gazdaságtanával, míg a harmadikban megjelenő tanulmányok Közép-Kelet-Európa politikai gazdaságtani kérdéseit vizsgálják. A kötet összesen 20 fejezetből áll.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-benczes-rosta-kozgazdasagtan-es-gazdasagpolitika-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave