Győrffy Dóra, Benczes István, Rosta Miklós (szerk.)

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tanulmányok Csaba László 70. születésnapja alkalmából


FFI-k az EU-ban: az eddigi tapasztalatok

A 2011–2013 közötti gazdasági kormányzási reformok egyik új elemeként jelentek meg a tagállami közpénzügyi rendszerekre vonatkozó szupranacionális jogi előírások.1 Elsőként a nemzeti költségvetési keretrendszerekre vonatkozó minimumkövetelményekről szóló tanácsi irányelv2 (a 2011-ben elfogadott úgynevezett hatos csomag (six-pack) egyik eleme) tartalmazott előírást arra, hogy a tagállami „független intézményeket” vagy a kormányzattal szemben „működési autonómiával rendelkező szerveket” be kell kapcsolni a költségvetési folyamatokba. Fontos egyértelművé tenni, hogy az irányelvnek való megfelelés miatt nem feltétlenül szükséges egy teljes értékű költségvetési tanács létrehozása. A vonatkozó rendelkezéseknek eleget lehet tenni más módon is. Ma is érvényes példa erre Lengyelország, ahol a numerikus költségvetési szabályok felügyeletét a nemzeti számvevőszék végzi mint működési autonómiával rendelkező szerv, egyéb feladatai mellett.3 Ezt követően 2012 tavaszán fogadták el a költségvetési paktumot (Fiscal Compact4), amelynek kulcselemét, a nemzeti jogrendbe átültetendő strukturális egyenlegszabályt egy független intézménynek kell felügyelnie a részes tagállamokban. A kormányközi szerződésnek a fentiekhez kapcsolódó, további újítása volt a „tartsd be vagy magyarázd meg” (comply or explain) elv bevezetése. Az elv kimondja, hogy a kormány köteles megfogadni a független költségvetési intézmény ajánlását vagy véleményét, vagy nyilvános indoklást kell adnia, ha nem követi azt. Végül 2013-ban léptek életbe az eurózóna-országokban az úgynevezett kettes csomag (two-pack) tanácsi rendeletei,5 amelyek bevezették azt a követelményt, hogy mind a nemzeti középtávú terveknek, mind az éves költségvetési tervezeteknek vagy FFI-k által készített, vagy általuk formálisan jóváhagyott (endorsement) makrogazdasági előrejelzéseken kell alapulniuk. Ezen túlmenően kiterjesztették az FFI-k ellenőrző szerepét valamennyi, az adott országban hatályos számszerű költségvetési szabályra. Az említett feladatok érdemi ellátása érdekében előírták, hogy a tagállami jogrend biztosítson bizonyos függetlenségi garanciákat az FFI-k részére, például a gazdálkodási és működési autonómia vagy az adatokhoz és információkhoz való hozzáférés területén.

Közgazdaságtan és gazdaságpolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 988 8

Csaba László a magyar tudományos élet meghatározó alakja 2024 márciusában tölti be 70. életévét. Tiszteletére barátai, tanítványai és kollégái ezzel az átfogó kötettel köszöntik az ünnepeltet. A kötetben megjelenő tanulmányok Csaba László igen sokoldalú életművének legfontosabb témaköreiben születtek. Az első rész a közgazdaságtudomány és a gazdaságpolitika elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik, a második az Európai Unió gazdaságtanával, míg a harmadikban megjelenő tanulmányok Közép-Kelet-Európa politikai gazdaságtani kérdéseit vizsgálják. A kötet összesen 20 fejezetből áll.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-benczes-rosta-kozgazdasagtan-es-gazdasagpolitika-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave