Petit elmélete a várható hatások hármas csoportosításához kapcsolja a jogalkotói beavatkozás eszközeit is. A helyi hatások esetében a jogalkotónak az ex post problémamegoldásra hagyatkozást, a meglévő jogi infrastruktúra és a bíróságok szintjén történő vitarendezést javasolja.1 Ezek a helyzetek így eldönthetők esetről esetre, egyedi mérlegelés alapján a tulajdonjog, a szerződési jog és a különböző kárfelelősségi alakzatok bekapcsolásával. Megítélése szerint ez azért elfogadható megközelítés, mert a külső hatások nem érintik az emberiség egészét egzisztenciálisan, illetve jelentékeny mértékben. Ez pedig nagyobb döntési szabadságot ad a jogalkotónak és a jogalkalmazóknak is az ilyen helyzetek megítélésére vonatkozó gyakorlat kialakításában. Ezzel az állásponttal az alább kifejtettek szerint nem értek teljességgel egyet. Az egyéni szintű hatások esetében, éppen a mesterséges intelligencia működési jellegzetességeiből fakadóan sok esetben a jelenlegi szabályozási keretek torz eredményhez vezetnek. Vitathatatlanul a leggyakrabban felmerülő kérdések itt a felelősségtan területére tartoznak. A mesterséges intelligencia által végrehajtott cselekményekért való felelősség az a terület, amelyet megítélésem szerint a jog jelenlegi keretrendszere nem képes kezelni.