G. Karácsony Gergely

Okoseszközök – Okos jog?

A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései


A mesterséges intelligencia jogi személyiségéről

A szabályozási kérdések körében kell tárgyalnunk egy olyan elméleti konstrukciót is, amely már hosszabb ideje a jogi és filozófiai viták kereszttüzében áll a mesterséges intelligenciával és robotokkal foglalkozó szerzők körében. Ez a kérdés úgy fogalmazható meg, hogy adhatunk-e a mesterséges intelligenciának önálló jogi személyiséget. A jogi személyiséggel való felruházás a gazdasági társaságokhoz vagy az egyesületekhez hasonlóan jogok és kötelezettségek alanyává teszi a mesterséges intelligenciát alkalmazó robotot vagy algoritmust, ami a felelősségtani és az érvényes jognyilatkozatok önálló megtételével kapcsolatos jelenlegi értelmezési és gyakorlati problémákat oldaná meg. Így ugyanis a mesterséges intelligencia által teljesen önállóan, más közrehatása nélkül okozott károkért való felelősség áttevődne a gyártóról vagy az üzemben tartóról magára a mesterséges intelligenciára, ami ebben a helyzetben jobban tükrözné a ténybeli állapotokat. Az alábbiakban egy ilyen konstrukció alkalmazhatóságát vizsgáljuk meg.

Okoseszközök – Okos jog?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 952 9

A mesterséges intelligencia korunk nagy vívmánya, olyan technológia, amely átformálja a mindennapjainkat. Egy ilyen felforgató technológia a jogalkotót is nehéz feladat elé állítja: szükséges­-e beavatkoznia az esetleges káros hatások elkerülése érdekében, igényel-­e új szabályozást a műszaki fejlődés új lépcsője?

A szerző azt a nehéz feladatot vállalta fel, hogy a mesterséges intelligencia, illetve az ezen alapuló automatizált döntéshozatal és a gépi tanulás technológiai jellegzetességeire alapozva járja körül a lehetséges problémákat és a szabályozás szóba jöhető útjait. Ebben a kérdésben ugyanis nem lehet a műszaki megoldások jellegzetességei, működési elvük és korlátaik ismerete nélkül megalapozott véleményt alkotni.

Ajánljuk ezt a könyvet a jelen és a jövő jogalkotói, szabályozó hatóságai és a technológia iránt érdeklődő minden jogász szakember számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/karacsony-okoseszkozok-okos-jog-a-mesterseges-intelligencia-szabalyozasi-kerdesei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave