A Bevezetés a szövegnek ezt a karakterét hírértéknek vagy újdonságértéknek nevezi, ugyanis itt egy fordított összefüggés van. Minél sűrűbben fordul elő valami, netalán minden dologban jelen van, vagyis igen nagy az előfordulási valószínűsége, annál inkább tekinthető átlagos-normális vonásnak, vagyis annál kisebb az újdonságértéke. És fordítva: a kevésbé valószínű, de mégiscsak lehetséges megjelenésű dolognak, ha mégiscsak megjelenik, nagy lesz az hírértéke. Mindennek hátterében a szövegek létrehozásának – mint minden tettnek – a választhatósága áll. Láttuk az eddigiekben: nincs eleve elrendelve, hogy egy szöveget miként kell létrehozni, erre vonatkozóan normák és maximák vannak, sikerültségi fokozatok és valószínűségi tendenciák figyelhetők meg. Ha tehát egy kutató sok konkrét műveleti szöveget, azaz szövegcselekvést hasonlít össze, akkor azt láthatja, hogy bizonyos szövegek és szövegelemek másokhoz viszonyítva sűrűbben fordulnak elő. De ugyanezt látja az a „közönséges” beszélő is, aki mások megnyilatkozását interpretálja: vannak ebben sűrűn előforduló és ismétlődő elemek, míg mások ritkábban fordulnak elő. S ez vonatkozik a formai és a tartalmi, a koherens és a kohéziós alkotórészekre is.