Szabó Márton

Társadalompoétika II.

Nyelvészet


A lehetőség a nyelvben és a társadalomban

Az iménti állítás az a pont, amelynek révén Saussure nyelvfelfogása ismét közel kerül a társadalomtudományi felfogáshoz, és még csak nem is annak strukturalista módjához és elveihez. Az oppozíció ugyanis, bár ellentét, de nyitott ellentét, amely nem arról szól, hogy minden jelentésnek meg kell keresni az őt tagadó párját, bár alesetként ez is lehetséges, hanem arról, hogy valami nemcsak az, aminek éppen kimondjuk és leírjuk, hanem elvileg lehet más is. Összefügg ez azzal, hogy még a tárgyi dolgok is, bizonyos keretek között, nyitottak a különböző jelentések felvételére, látjuk ezt Saussure példáiban, és ha nem tudjuk azt, hogy valami mi minden lehetne még, ami most éppen nem, akkor nagyon keveset tudunk az adott dologról. A társadalomtudományoknak kifejezetten az a feladatuk, hogy a társadalmi realitásoknak ezt az összetettségét feltárják, nem pedig az, hogy felvilágosítsák a tájékozatlan embereket arról, hogy éppen pontosan mi van a szemük előtt.

Társadalompoétika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 969 7

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave