Szabó Márton

Társadalompoétika II.

Nyelvészet


Szemantikai cselekvéstípusok

Amikor tehát értelmet adunk saját és mások szövegeinek, akkor az ilyenkor használt kifejezéseknek valamilyen „fogalmi értelmet” tulajdonítunk, és ezeket belerendezzük „egy szövegvilág nagyobb alakzataiba”. Ezt a cselekvést nevezik a Bevezetés szerzői műveleti szemantikának vagy szemantikai cselekvésnek. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy ez az értelemadás konkrétan mit is jelent és hogyan zajlik, akkor „az ilyen értelem vagy tartalom leírása érdekében a fogalmak és viszonyok alakzatának adott pontján állva minden lehetséges irányba körül kell nézni”. Könyvünk témája szempontjából a műveleti szemantika jelentőségét nehéz túlértékelni. Merthogy: „A nyelvi jelentések szövegbeli megjelenése csupán speciális esete az ismeretek elsajátításának, tárolásának és felhasználásának, amely bármely emberi tevékenységre érvényes.”1 Beaugrande és Dressler nyolcféle szövegben érvényesülő értelemadó fogalmi műveletet írnak le, illetve említenek meg, amelyek nyilvánvalóan nem logikai, hanem pragmatikai jellegű „fogalomkezelések”.

Társadalompoétika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 969 7

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave