Szabó Márton

Társadalompoétika II.

Nyelvészet


Szándékoltság a szövegben és a diskurzusban

Az eddig áttekintett kohézió és koherencia nemcsak a szövegszerűség legnyilvánvalóbb sajátosságai, hanem azt az összerendezettséget és egységet is biztosítják, amely nélkül nincs semmilyen értelmezhető emberi megnyilvánulás. Ennek ellenére „az emberek képesek és szoktak is használni olyan szövegeket, amelyek – különféle okokból – nem látszanak teljesen kohéziósnak és koherensnek”.1 Az attitűd a szöveghasználat gyakorlati természetével van összefüggésben, amelyet Beaugrande és Dressler szövegműveletnek nevez, én azonban szívesebben hívom szövegcselekvésnek vagy diskurzusnak. A dolog egyszerűen azt jelenti, amit szerzőink tagadóan úgy fogalmaznak meg, hogy „a nemkommunikatív szöveget nem tekintjük szövegnek”.2 Ám a kommunikált szövegnek, vagyis a diskurzusnak mindig van létrehozó és befogadó alanya, alkotója és értője, vagyis vannak konkrét cselekvő személyei. Ők a „szövegcselekvők”, hiszen a szövegekhez cselekvően viszonyulnak. Számukra a szöveg nem bonyolult struktúrával rendelkező rögzült és határolt tárgyiság, hanem cselekedeteik megmunkálandó matériája és terméke. Ráadásul ez a kettő átmegy egymásba; a létrehozás kapcsolódás a valahogyan értett szövegekhez, az értés pedig újralétrehozása annak a szövegnek, amit érteni akarunk.

Társadalompoétika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 969 7

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave