Mivel Magyarország annak a nyugatról, keletről és délről is nyitott Kelet-Közép-Európának a centrumában helyezkedik el, amelyet fragmentáltsága miatt történetileg elsősorban a nagyhatalmak közötti földrajzi elhelyezkedés tett fogalmilag önálló régióvá, a rendszerváltozást követő magyar biztonságpolitikában a kezdetektől nagy hangsúlyt kapott a regionalizmus gondolata. Az 1989–1993 közötti időszakban ráadásul úgy tűnt, hogy a térség államainak többsége felismerte: egyenként és önállóan csekély súlyt képviselnek az európai politika színpadán ahhoz, hogy eredményesen érvényesíthessék érdekeiket. Mivel fő stratégiai törekvéseik is egybeestek (a szovjet tömbből való kiszabadulás, az európai integrációba való bekapcsolódás, a térség önállóságának olyan mértékű megszervezése, hogy az itt élő nemzetek és társadalmak pozitívan azonosuljanak kelet-közép-európaiságukkal), érdemesnek tűnt ezek eléréséért közös platformot kialakítani. Miként azt a közép-európai biztonságpolitikai opció bemutatásakor már említettük, a regionális együttműködési kezdeményezések közül (Quadragonale, Pentagonale, Hexagonale, Középeurópai Kezdeményezés, Visegrádi Együttműködés, Délkeleteurópai Együttműködési Kezdeményezés) a Csehszlovákiát (később Csehországot és Szlovákiát), Lengyelországot és Magyarországot magába foglaló Visegrádi Együttműködés (V4-ek) lett fontosnak tekinthető regionális együttműködési fórum. A V4-ek kooperációjának legeredményesebb időszaka az 1989–1993 közötti időszak volt, amikor a négy ország együttműködése egyértelműen felgyorsította a szovjet tömb régión belüli lebontását (a szovjet csapatok kivonása, a VSZ és a KGST felszámolása). Csehszlovákia 1992-es szétválásával, illetve a kelet-közép-európai térség újranacionalizálódásával ugyanakkor a V4-ek együttműködésének intenzitása és eredményessége látványosan visszaesett. 1992 decemberében még megkötötte ugyan a négy ország a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA), de ez nem jelentett nagy előrelépést, mert mindössze az 1991-es európai társulási megállapodások feltételrendszerét érvényesítette a V4-ek egymás közötti kereskedelmében. A magyar–csehszlovák ellentétek miatt ugyanakkor nem sikerült elérni az együttműködés intézményesítését, így a két jelentősebb V4-es intézmény mindmáig az 1999-ben kialakított és rotációban betöltött soros elnökségi rendszer, illetve a 2000-ben létrehozott Nemzetközi Visegrád Alap, amely a négy ország társadalmának és civil szférájának szorosabb érintkezését hivatott elősegíteni.