A harmadik öbölháborúnak is nevezett konfliktus kiindulópontjaként egyaránt említhetjük a második öbölháborút és a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat. 1991-ben nem került sor Szaddam Husszein diktatúrájának megdöntésére, mivel George H. Bush elnök úgy vélte, a korábbi évtizedekhez hasonlóan ez egyfajta stabilitást kölcsönöz a térségben. Egy évtizeddel később viszont ifjabb Bush és köre úgy ítélte meg, hogy az iraki vezetés tömegpusztító fegyverei révén fenyegeti a nemzetközi közösség biztonságát, és együttműködik a 2001. szeptember 11-i támadást végrehajtó al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel. Egy 2002-es beszédében az amerikai elnök a „gonosz tengelyének” nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát. Az amerikai kül- és védelempolitika a terrortámadások hatására a korábbi területvédelemről átállt preventív védelemre. Ennek megfelelően először az afganisztáni tálib rezsim, majd Husszein Irakja ellen folytattak hadműveleteket. Azonban az Irak elleni hadművelet megindításának indoklását nehezítette, hogy az amerikai hírszerzőszolgálatoknak szívós munkával sem sikerült bizonyítékot szereznie arra, hogy Iraknak köze lett volna Oszama Bin Ladenhez vagy a szeptember 11-i terrortámadás előkészítéséhez. Az ENSZ BT állandó tagjai közül Franciaország, Oroszország és Kína kifejezetten a háború ellen foglalt állást, a németek hasonlóan vélekedtek. Azonban Nagy-Britannia támogatóan lépett fel, és létrejött a „hajlandók koalíciója”. Érvényben lévő ENSZ-határozat hiányában Bush elnök 2003. március 17-én ultimátumot intézett Szaddam Husszeinhez, és felszólította a diktátort, hogy távozzon a hatalomból, különben fegyveres erő alkalmazására kerül sor. Mivel az iraki diktátor nem teljesítette a követeléseket, kezdetét vette az Iraki Szabadság hadművelet (2003. március 20. – május 1.).