Az Iszlám Állam (IÁ), mint jelenség, kialakulásának megértéséhez három nagyobb fegyveres konfliktust kell megemlítenünk: a szovjet–afgán háborút (1979–1989), a harmadik öbölháborút (2003–2011) és a szíriai polgárháborút (2011-től). Afganisztánban a szovjetek ellen harcoló mudzsahedek között számos külföldi is szolgált, akik közül sokan az iszlám radikalizmus ideológiájától vezérelve, a győztes háború után hazatérve otthon is folytatták harcukat. Ilyen volt a jordániai származású Abu Musz’ab al-Zarkávi is, aki az Iszlám Állam elődszervezetét alapította meg 1999-ben. A terrorszervezet először az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsaként működött, 2003-tól Irakba helyezte át tevékenységét, majd 2004-ben hivatalosan is hűségesküt tett Oszama bin Ladennek. Irakban az amerikai megszállók és az őket támogató helyi erők elleni harcba bekapcsolódva hamar hírnevet szereztek maguknak brutális merényleteikkel és kivégzéseikkel. Zarkávi az al-Kaida vezetésével ellentétben úgy gondolta, hogy a „hitetlen” amerikaiakat támogató rezsimeket nem szükséges széles körű társadalmi támogatottsággal megdönteni, elég, ha kegyetlenséggel és megfélemlítéssel radikalizálják a társadalom szunnita csoportjait. Ezért az amerikaiak és a velük kollaboráló erők elleni támadások mellett, sőt azokat megelőző prioritással, célul tűzte ki a síita–szunnita ellentétek felkorbácsolását brutális eszközökkel. 2006-ban az amerikaiak egy légitámadás során megölték ugyan Zarkávit, azonban a szervezet tevékenységét ezzel nem sikerült megtörni, annak vezetését 2010-ben az iraki származású Abu Bakr al-Bagdádi vette át. Bagdádi három év alatt teljesen átszervezte a terrorszervezet tevékenységét, és 2013-ra már jelentős iraki és szíriai területeket birtokolt.