Szabó Márton

Társadalompoétika III.

Irodalomelmélet


Halálos játékok

Gumbrecht több olyan eseményről is írt elemzést, amelynek résztvevői „kihívják maguk ellen a sorsot”, azaz játszanak a halállal. Olyan nyilvános tevékenységet prezentálnak, legyen az egyéni akció, mint a hegymászás és az éhezés, vagy versengés, mint a bikaviadal, a boksz vagy a hosszú távú kerékpározás, futás és úszás, amelyek mindegyike magában rejti a résztvevő halálát, s ezt a nézők is tudják, sőt még várják is ennek megtörténtét. Ezek az akciók távol vannak az erőszaktól mint társadalmi ténytől; itt a résztvevő saját testén követ el erőszakot, magát juttatja el olykor a végkimerülésig, sőt azon túl is. Játszik a halállal, ami aztán esetenként le is győzi őt. Ha van ellenfél ezekben a küzdelmekben, akkor az nem a másik ember, hanem a vég megkísértése, a halál. A tét ennél már nagyobb nem is lehetne. Mégsem öngyilkos akciók ezek, hanem kockáztatások, amelyben lehet nyerni is, és veszíteni is.

Társadalompoétika III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 970 3

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave