Jany János

A világ jogrendszerei

Civilizációelmélet és jogtudomány


Két modell

A Közel-Keleten a vallási jogrendszerek közül először a zsidó jog alakult ki, ám ez eredetileg nem annak indult. Ma már tudjuk, hogy a királyság kialakulása előtti időkben, az egyes törzsek különélésének idején, amikor a törzseket a bírák (valójában klán-, törzsi vezetők irányították, azok a szokások voltak meghatározók, amelyek jelentős része emlékeztetett a mezopotámiai szokásokra (Ábrahám Úr városából indult útnak), így része volt egy olyan közel-keleti jogi koinének, amelynek elemei máshol is megfigyelhetők (a hettita törvénykönyvben, illetve az iszlám előtti Arábiában). A királyság megszületése után ezek a szokások nem tűntek el, de kiegészültek az állami jogalkotással, mivel a királyok magától értetődő természetességgel vették át a jogélet irányítását is: királyi törvényeket hoztak, kiépítették a királyi bíráskodás rendszerét, ahová a bírákat ők nevezték ki, s végső soron legfőbb instanciaként eljártak olyan ügyekben, amelyeket más fórumokon nem lehetett eldönteni (Salamon bölcsessége). A királyság korában tehát a jog a szokásokra és a királyi jogalkotásra épült, és eközben Mózes törvényei semmilyen szerepet nem játszottak.1

A világ jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 955 0

A kötet új perspektívából mutatja be a világ jogrendszereit. A szerző szakít az eddigi sémákkal, és olyan új rendszertant alkot, amelyben az európai mellett az angolszász jog világa éppúgy megtalálja a helyét, mint a kínai, a japán, a zsidó és az iszlám jog, sőt a természeti népek szokásai is.

A sorokat olvasva olyan új fogalmakkal ismerkedünk meg, mint a legiszlatív, interpretív és konszenzuális jogi rendszer, a normatív dialektus, a fogolyállam vagy a jogrendszerek dinamikáját leíró adaptáció és transzformáció, amelyek révén párhuzamos vagy összetett rendszerek születnek.

E valóban globális merítésű könyv feltárja az egyes rendszerek mögött meghúzódó nagyon eltérő emberképet és a társadalomformáló erejű ideológiák hatásait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave