Jany János

A világ jogrendszerei

Civilizációelmélet és jogtudomány


A common law

A common law megnevezése már önmagában sokat elárul e jogi rendszer eredetéről, hiszen a common megnevezés itt másra utal, mint az angol parlament alsóháza esetén. A House of Commons nem a common people, vagyis a köznép fogalmára, hanem azokra a közösségekre (community) utal, amelyek képviselőket küldtek (városok, megyék) a parlamentbe.

A világ jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 955 0

A kötet új perspektívából mutatja be a világ jogrendszereit. A szerző szakít az eddigi sémákkal, és olyan új rendszertant alkot, amelyben az európai mellett az angolszász jog világa éppúgy megtalálja a helyét, mint a kínai, a japán, a zsidó és az iszlám jog, sőt a természeti népek szokásai is.

A sorokat olvasva olyan új fogalmakkal ismerkedünk meg, mint a legiszlatív, interpretív és konszenzuális jogi rendszer, a normatív dialektus, a fogolyállam vagy a jogrendszerek dinamikáját leíró adaptáció és transzformáció, amelyek révén párhuzamos vagy összetett rendszerek születnek.

E valóban globális merítésű könyv feltárja az egyes rendszerek mögött meghúzódó nagyon eltérő emberképet és a társadalomformáló erejű ideológiák hatásait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave