„A hátrányos helyzetű bűnelkövetőknek (illetve a szüleiknek) egy csoportja egyszerűen kimaradt a nagy társadalmi mozgások – urbanizáció, migráció, mobilizáció – folyamataiból, e folyamatoknak a különböző területeken, illetve a társadalom szerkezete szerinti egyenlőtlen megvalósulása miatt. Ezeket a rétegeket nevezi Szabó András immobil rétegeknek és a következőket írja róluk: »Éppen az elszalasztott lehetőségek miatt rekedtek kívül az egész integráció gazdaságának elsajátításából, a kultúra áldásaiból, a magasabb iskolázottság szakmai, emberi előnyeiből, és képviseltetik magukat demográfiai részesedésüknél magasabb arányban a bűnözésben«. Ebből a szempontból a második csoportot azok alkotják, akik bekapcsolódtak ugyan e folyamatokba, de az ezekkel járó diszfunkcionális hatásokat (azaz a pozitív folyamatokat kísérő nem kívánatos negatív mellékhatásokat) nem tudták elviselni, s menet közben a küzdelmet feladták. Többek között ez az összefüggés is magyarázza, hogy miért olyan magas a társadalmi, gazdasági fejlődés szempontjából legdinamikusabban változó, fejlődő területeken – átmenetileg, de olykor tartósan is – a bűncselekmények, illetve egyéb deviáns megnyilvánulások száma. […] A felemelkedés útjára lépő családok egy része látszólag alkalmazkodik az új körülményekhez, részben integrálódnak is az új társadalmi viszonyokhoz, de az ezzel járó társadalmi feszültségeket tulajdonképpen elfojtották, konzerválták, és ezek a későbbi társadalmi hatásokra egy idő után »robbantak« és dezintegrálták a családi közösséget, illetve más mikrocsoportokat, továbbá ilyen áttételeződésen keresztül befolyásolták az egyes fiatalkorúak sorsát” (Balogh 1992).